Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Balláb naplója

2014.05.01

 Balláb naplója

(első kötet)

 

 

Bevezető

 

Üdvözlök mindenkit, végre elárulhatom milyen állat is 
vagyok én. Gondolom, sokat gondolkodtatok rajta és rengeteg tipp is volt, de 
biztosíthatom, hogy énrám nem gondolatok. Én egy kicsit termetes tollas, csőrös 
madárka vagyok, méghozzá egy galamb. Na, hát ezt nem hittétek volna ugye? 
Elmesélem mindenkinek, aki nyomon követi a meséimet milyen nehézségekkel kell 
küszködnie a magamfajtáknak. Szerintem nem sokan gondoltak bele egy galamb 
életébe, pedig naponta elmennek mellettük, és ami a legszomorúbb, hogy észre sem
veszik őket. Én szerintem épp eleget szenvedünk, de majd meglátjátok miért is. 
Így úgysem hisztek nekem, de sebaj, majd megbizonyosodhattok róla mindannyian. 
Nem is húzom, tovább a bevezetőt elkezdem…

 

 1.A kalandok kezdete

 

Egy szép meleg, arról fogalmam nincs, 
milyen évszakba csöppenek éppen, de nekem az időjárás megfelel. Kissé kemény 
tojásomban icergek. Ideje kikelni! Mindenfelé gurulok, mire egy apró repedést 
sikerül ejtenem „börtönömön”. Maradék erőmet összeszedem és sikerül. Érzem, 
hogy valaki segít a kijutásban. Akkor végre szabad az út kifelé. Egy utolsó jól 
irányzott lökés és kinn vagyok. Vére láthatom milyen is a világ, hát jó nagy és 
én csak egy apróság vagyok benne. A mamára pillantok, (minden állat tudja 
kihozta a világra) és búgni kezdtem, jelezve éhségemet. Ő egy adag giliszta
szottyot nyomott le a torkomon. Finom, de nektek nem ajánlom. Körbenézek a 
fészekben és magamon kívül még három kis galambot látok, két tojó és két hím 
velem együtt. Bár még tollunk nem nagyon van, csak egy kevés, de így is ki tudom 
venni milyen színűek, leszünk. A két leányzó hófehérben ragyog, szinte vakító a 
látványuk. Fivérem inkább tarka. Szürke és fehér egy két barna beütéssel. Én, 
nos, én egy teljesen átlagos, hétköznapi szürke, valamint fekete galamb vagyok. 
Nem túl elragadtató, de ez ellen már nem sokat tudok tenni. Meglátok egy hozzám 
hasonló szürkeséget, csak annyival térünk elegymástól, hogy  jóval nagyobb, mint én. Rájöttem, hogy ez az 
óriás az apám. Milyen nagy, vajon én is ilyen leszek?
Pár hét elteltével a papa megtanított minket repülni, most 
fogok először kilépni meleget nyújtó otthonomból. Először apa megy. Felröppen 
és kéri a lányokat, hogy kövessék. Milyen profik, mint a villám úgy cikáznak a 
levegőbe, sőt fivérem is velük tart. Már csak én vagyok soron. Mindig is féltem 
a magasban. Nem szívesen próbálom ki ezt a kicsit sem örömet nyújtó 
újdonságot, de muszáj megtanulnom. Így hát felemelem már toll borította 
szárnyaimat és az ég felé csapkodok velük. Sikerült, megy ez mint a 
karikacsapás. Lenézek a földre, ebben a formában még nem volt lehetőségem 
szemügyre venni. Nem nagydolog. Pár szemetes, egy pad és egy macska. Mindig is 
féltem a cicáktól és most, hogy csak pár méter választ el… hihetetlen kavargást 
érzek a fejemben, olyan mintha lefelé sodródnék. De nem csak a látszat űz velem 
csúf tréfát, valóban egyre lejjebb kerülök. Egyenesen a macska szája felé. Ő 
éhesen, nyávog és várj az ebédjét, vagyis engem. Apa és anya próbál segíteni, de 
hiába nem tudok úrrá lenni félelmemen és ők nem tudnak úgy a segítségemre 
sietni, ha közben fejbe vágom őket. A gyilkosom ugrik, elkap és állkapcsát körém 
zárja. Mindennek vége számomra…  

 

 

2. Galamb kaland

 

Leesek a földre, aztán érzem, hogy ismét felkap a macska. Már kétszer ledobott, épphogy élek a bal lábam szerintem eltörött, már nem érzek fájdalmat, most már csak a halált várom. Vajon fogva tartóm könyörületes lesz és gyorsan végez velem, vagy hagyja, hogy magam haljak meg? Nem tudom, egyelőre csak azt kívánom, siessen, bármit is óhajt velem művelni. Már a végét húzom és meg vagyok róla győződve, hogy nincs tovább, amikor valami nagy erővel a macskára veti magát. Az kiejt a szájából és én elgurulok, akár egy játék, amit félredobott egy elégedetlen gyerek. Csak fekszem a földön és próbálom kivenni, mi is történik körülöttem. Mikor valamelyest kitisztul a látásom észreveszem, hogy az én támadómat most valaki más kergeti. Méghozzá egy… nincs időm befejezni a mondatot, hisz a macska újra talpon. Felém néz, és iszonyú gyűlölet sugárzik a szemeiből. Próbálok menekülni, de hiába. Ő rám ugrik és ismét a szájába vesz. Ó, hogy miért nem vagyok tíz centivel nagyobb, akkor nem férnék a fogai közé. Szökken párat és már a közeli kerítés tetején vagyunk. Most végre van időm, hogy elmondjam milyen állat próbálta a földre vinni ezt a nyávogó balszerencsét. Egy kutya volt, mint tudjuk ők egymás nagy ellenségei. Szép eb. Egy beagle. Fekete, fehér és helyenként barna színekben pompázik. A fészekből, amelyben egykor laktam rengeteg kutyát lehetett látni. Így most már nincs olyan, amit ne ismernék fel. Körülbelül fél méter magas lehet. Még elég fiatalnak tűnik. A kutya nekiiramodik, hogy felugorjon a macskához,de hiába próbálkozik, túl magas neki. Kár pedig azt gondoltam, hogy sikerül. A cica letesz a maga mellé és kihúzza magát. Szürke bundája csak úgy ragyog a büszkeségtől. Fenekét lóbálja balra-jobbra és a kutya felé vet, pár pillantást nem e próbálkozik.

-          Mi van, szőrmók nem mersz lejönni?- fintorog a kutya.

-          Nem gondolod komolyan, hogy egy magadfajtára pocsékolom az energiámat!- Nyávogja vissza a macska.

-          Pedig már kezdtem reménykedni, hogy most az egyszer nem futsz el, mint egy nyúl- morogja az eb.  

-          Én cica vagyok és a nevemet is tudod nem? Ha nem segíthetek. Szilveszter. Jegyezd meg ezt a nevet, hisz engem az életbe nem kapsz el. – fintorog Szilveszter.

Most veszem észre, hogy ezek ketten nagyon belefolytak a vitatkozásba. Ki kellene használnom az alkalmat a szökésre. Minden erőmet összeszedem, hogy legurítsam magam a kerítésről. Talán túlélem, és ha nem akkor a sors lesz olyan kegyes hozzám és enged hamar távozni. Szilveszter egyáltalán nem figyel rám. Előre-hátra forgok akár egy szőnyeg, amit feltekerni próbálnak. A kutya észreveszi próbálkozásom, de úgy csinál, mint aki nem látna. Tovább próbálkozom, mindjárt megvan, már csak egy lökés és… zuhanok lefelé, mint a vihar. Érzem, hogy leérkezem. Nagy feketeséget látok. Talán ez már a túlvilág. De nem ez a beagle szája! Felfogta az esésem. A macska csak fúj, aztán átugrik a kerítés másik felére és már nem látom. Biztosan viszont látom még, de nem most. Ma már vége, és ha ez a kutyus nem hagy magamra sikerül túlélnem.

-          Köszönöm- motyogom. Megmentőm a földre rak, majd végigméreget.

-          Nincs mit, remélem, a jövőbe nem akadsz, össze macskákkal- felvillan apró szemem.

-          Úgy érti lesz jövő számomra?- hüledezem.

-          Persze, de nem velem. Szépen visszaviszlek a családodhoz. Hol is laktok?- kérdezi.

-          Őőő… hát én azt nem tudom. – vonom meg apró vállam. A kutya idegesen mered rám.

-          Nem tudod, hol élsz?- kérdezi már-már idegesen.

-          Nem. – vágom rá az egyszerű választ. - Miért is tudnám, még kicsi vagyok.

-          Hát akkor sajnálom, de velem nem tarthatsz. – válaszolja.

-          De, de… akkor mi lesz velem?- kérdezem megdöbbenve.

-          Itt hagylak és majd a sors eldönti – mondja egyszerűen.

-          Nem mehetnék magával? – teszem fel végül a kérdést.

-          Az túl veszélyes és úgysem tudnál lépést tartani velem… – válaszolja.

-          De igen és fogok is – mérgelődöm.

-          Ám legyen meggyőztél, eljöhetsz a szállásomra, ott megvárjuk, míg rendbe jössz és utána, ha képes leszel lépést tartani jöhetsz. Jó így? – érdeklődik.

-          Csodás!!! - vágom rá gondolkodás nélkül.

-          Akkor jó. – Ismét a szájába vesz és megindul velem a szállására ,ahol lesz alkalmunk bővebbe megismerkedni…

 

 

 

 

   

  3. Ismerkedés az idegennel

 

Végre kijelenthetem, minden a legnagyobb rendben van. Mint már tudjátok nálam ez szokatlan. Végre egy kicsit hátradűlhetek és lazíthatok, ez nekem is kijár. Új barátom (a kutya) elvitt a lakhelyére, hát nem fogjátok kitalálni, hogy hol tölti mindennapjait. Egy régi elhagyatott hely helyett egy új szálloda pincéjében. Kóbor ebhez képest nem is rossz, hogy ilyen luxus lakosztályon él. Egy apró ablakon átpasszírozza magát barátom. Én pedig utána botorkálok. Mikor végre teljes egészében látom a „lakását”, elámulok. Nem semmi mi minden van itt. Puha kanpék sokasága. Szőnyegek és még rengeteg holmi, amire jelenleg nincs szüksége a szállodának. Emellett több száz doboz, amelyben nem csak kacatok vannak, de jól el lehet bújni mögöttük, ha netalántán valaki lejönne valamiért. A fáradt eb felmászott egy fotelre és megkért én is foglaljak helyet. Egy kisebb lábtartón találtam meg a kényelmet. Mikor mindketten elhelyezkedtünk végre volt alkalmam megkérdezni a nevét.

-          Szóval én szeretném megkérdezni a…

-          Nevemet! - vág közbe – gondoltam - és bólint hozzá. Idegesen mozgolódom, aztán, hogy ne tűnjek számára teljesen idiótának én is rábólintok.

-          Nos, ez egy hosszú történet, amivel nem akarlak különösebben untatni. Mármint, hogy miért is pont ezt a nevet kaptam, de azért elárulom a nevem. Tappancs. – Miért is érdekelne a történet a nevével kapcsolatban? Ez csak egy egyszerű kutyanév. De bár bölcsebb lettem és rákérdezem volna. De nem tettem és ez a jövőbe komoly gondot jelent majd,de ez a jövő titka ne kalandozzunk, túlságosan előzmények nélkül nem értenétek a mesét.

-          Szép név- mondom automatikusan.

Tappancs „megrántja” a vállát.

-          De szerintem most nem ez a fő téma. Beszéljünk arról miként gondoltad a velem való életet. – Eltöprengek. Szeretnék a kutyával maradni, őmellette biztonságban érzem magam. Viszont egy kicsit tartok a modorától. Nem tudom, milyen barát lehet belőle.

-          Szeretnék, veled maradni- nyögöm, ki végül- szeretnék a barátod lenni!- A töprengő eb végül beleegyezik.

-          Rendben maradhatsz, mellettem ameddig csak szeretnél, de először bizonyítsd be, hogy méltó vagy rá. –kérdő pillantást vetek felé.

-          Hogy tegyem magam „érvényessé”?- kérdem

-          Egyszerű, túljársz következő ellenségünk eszén. – válaszolja  a kutya olyan nyugodtan mintha csak arról lenne szó, hogy faljak fel egy hűtőre való ételmennyiséget.

-          De még repülni sem tudok és…

-          Most maradni akarsz vagy elmész? – vág közbe.

-          Terméseztessen maradni-, fintorgok.

-          Akkor, meg kell tanulnod repülni!

-          Oké-oké repülök…- jászom a bátrat.

-          Most pedig térjünk nyugovóra, hosszú nap vár ránk holnap… ránk. - jelenti ki. Azután lehunyta a szemét és nem szólt többet. Én meg csak ott kuporogtam és nézem, új barátomat miként álmodozik, aztán engem is magával ragad az álmok hihetetlen ,de egyben csodálatos világa és szemhéjam lecsukódik…

4. Egy új élet kezdete…

 

N agyon jól alakulnak mostanság a dolgok. Tappanccsal élni álomszerű, nagyon összemelegedünk az elmúlt fél évben, mióta egymásra leltünk nem történt semmi rossz. Már a repülés is meggyeget. Nem vagyok profi, de felröppeni, fel tudok és pár métert suhanni a levegőben. Ennél több nem telik ki tőlem. Tappancs azt mondja „az ember csak a veszélyben képes hihetetlen dolgokra”. Vagyis majd ha egyszer valami történik velem, akkor szárnyra kapok. Badarság, akkor már repülnöm kell. Nem olyan biztos az, hogy a halál kapujában én képes leszek a sikoltozáson kívül bármi másra is. De ezt most hagyjuk, nem akarok belefolyni kínos pillanatok sokaságaiba. Inkább valami mást szeretnék veletek tudatni. Észrevettem egy elég furcsa dolgot. Kutya barátom tappancsain. Nem akarok senkit megijeszteni, hisz nem ez a történet legfőbb célja. Na, szóval az eb lábát tanulmányozva felfigyelem rá, hogy alig van valamicske bőr a tappancsán. De az-az aprólék is elég kevés, ami megmaradt. A kérdéssel persze nem állam elő neki. A köztünk lévő szoros kötelék érdekében.  Nem tudom, hogy reagálna rá… Amíg nem akar felfalni megbízom benne. Tegnap is éppen repülni próbáltam (nem sok sikerrel…).

- Soha nem megy három méternél távolabbra…- siránkozom barátomnak.

- Ne szomorkodj, majd csak belejössz-„mosolyog”a kutya.

- Nem hiszem, hogy bármikor is látni fog engem az égen bárki is. - Bár ezt ritkán említem, de nem vagyok túl büszke alkatomra. Egy nagydarab tollas „csomóizé” vagyok.  És, így a repülés is sokkal nehezebben megy. Bár a fogyókúra szoba se jöhet, lemondani arról a sok finom morzsáról… na, nem az úgysem fog menni, ne is erőltessük. Gömbölyű alkatomon sokan kacagni szoktak  és most, hogy teljesen kitollasodtam tényleg nagyon nevetséges. De fájós lábam is szerepet játszik abban, hogy az embereknek mókás pillanatokat tudok okozni. Ahogy bicegek jobbra-ballra dülöngélve… ha valaki rám néz, sokszor azt gondolja, beteg vagyok és a felnőtt emberek nem engedik a gyerekeiknek, hogy etessenek vagy közel jöjjenek hozzám. Mikor szó nincs arról, hogy bármilyen járvány vagy veszettség utolért volna, csupán ilyen vagyok és remélem egyszer Balláb is hírt szerez, de nem a külseje miatt. Mint galamb az emberek szívében is nehezebben fúrom be magam, de aki szeret az a végsőkig szeretni fog… ezen a csupa-csupa álomszerű gondolaton kissé elbambultam, de szerencsére Tapi (Így becéztem barátom)magamhoz térített.

- Hahó, most itt vagy, vagy valahol máshol kalandozol?

- Csak egy kicsit gondolkodtam - motyogom.

- Min? Ha szabad tudnom.

- Nem fontos

- Oké-oké, akkor nem vágok bele a galambélet rejtelmeibe. Gyere, inkább feküdjünk le aludni.

- Menjünk, nincs kedvem tovább itt gürcölni- mielőtt végleg elmennénk még egyszer megpróbálok repülni. Szárnyaimat az ég felé lendítem és elrugaszkodom. Sikerült! Repülök, vagyis nem. Egy kicsit emelkedem, de aztán visszahuppantam a fűre. - Reménytelen – mérgelődök.

- Dehogy reménytelen, csak még nem vagy profi.

- Fél év. Fél éve nem tudok repülni, más galamb jóval hamarabb szárnyra kap!

Nem húzzuk, tovább az időt elmegyünk a pincéhez. Ott barátom kinyitja a pinceablakot (a betolakodók miatt zárjuk be) majd bemegy. Én is bebattyogok utána és letelepszem egy kiszemelt puffra. Ez a kis ülőhely szolgál, nekem mióta itt vagyok. Másodperceken belül alszunk, de a történetnek nem itt van vége, az izgalmak még csak ezen az éjszakán következnek…

Hangos nyikorgásra ébredek. Sötét van nem szoktam ilyenkor fent lenni. Normális esetben aludnék. Még jó pár nyikorgás. Barátom úgy alszik, mint a tej. Nem is akarom zavarni, így is mindent megtesz a boldogságomért, nem illenék felráznom álmából. A csikorgó hang nem akaródzik abbamaradni. Gondolkozom mi is lehet a hangadó. Ekkor eszembe jut este hazajövet nem zártam be az ablakot. Felugrom, és a kijárathoz sietek, útközben megtorpanok. Mi van, ha macskák vannak ott és be akarnak jönni? Nem félek, tovább osonok. Elrejtőzve egy nagy doboz mögött. Világító szempárt látok meg. Ez macska!(Nyugalom kedves Erika és a macsek rajongók ezrei, nem minden cica rossz a történetben, majd meglátjátok a nagy fordulatot) Égek a vágytól, hogy kikaparjam a szemét vagy szemüket. De ha itt csapok feltűnést, akkor Tappancs felébred. Muszáj megpróbálnom kirepülni fölöttük. Összeszedem minden erőmet és a kijáratra koncentrálok. Nyílik az ablak! A betörők nem számoltak velem. Felugrom és szárnyamat föl le, kapkodva megrohamozom a kijáratot. Cicusainkat meglepetésként érte hírtelen szárnyalásom. Elugrottak előlem, én kisuhanok a szabadba. Ott már nem tudtam tovább a levegőben maradni elgurultam a fűbe. Nagy nehezen talpra az-az karomra álltam, de miután észrevettem támadóm összegömbölyödtem, mint egy sün és valamiképp álcázni próbáltam  magam. Sajnos egy macska szeme mindent kiszúr. És a másik nehézség nem egy  „nyávogó szőrcsomó” volt jelen, mindjárt három. Felugrom és elfutok a semmi közepébe. Üldözőim utánam erednek. A célom, hogy elérjek, egy kerítést melyre nem tudnak követni. A három állat simán elkaphatna, ha akarna, de inkább játszanak velem és csak utána csapnak le. Elérünk egy nagy drótkerítéshez, ott elszánom magam és felugrok szárnycsapások segítségével a kerítés tetejére. A cicusok simán utánam másznak, nem hagynak egy ilyen finomságot meglógni. Tervem sikert aratott, most már csak rajtam múlik. Elrugaszkodom állóhelyemtől és szárnyra kapok, még az utolsó pillanatban. Egy kandúr utánam kap, de nem sok sikerrel. Bátran kijelenthetem most elszárnyalt az éjjeli nasi. És igen szárnyalok, fogalmam nincs miként, de ilyen jóérzés rég volt bennem. Nem fáradok, Tapinak igaza volt „az ember csak a veszélyben képes hihetetlen dolgokra”. Bár én állat vagyok, méghozzá galamb, de bebizonyítottam, hogy a galamb is képes hihetetlen dolgokra. Szárnyamat kifeszítem és rásimulok a szél lágy ölére. Nem tudom, hogy csináltam mai napig sem, de CSODÁLATOS! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. Franci

 

Éppen most jön fel a nap és én még mindig az eget hasítom, csak néha-néha állok meg pihenni. Nagyon tetszik a repülés, ha tehetném, meg se állnék. A macskák azóta már messze járnak. Egy ideig még kergettek, de aztán kénytelenek voltak elismerni nem én leszek a vacsi. Kiszúrom, a magasból a szállodát ahol Tappancs még bizonyára szunyókál. Van, amikor a lustaság átalussza a napot. Megcélzok egy faágat és megpróbálok leszállni rá. Mondanom se kell nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Mikor megkapaszkodtam az ágban a lendület tovább visz én elengedtem leszállóhelyem. Utána már nem tudtam szárnyra kapni, mert annyira meglepődtem a hirtelen fordulattól, hogy levegő is alig jutott a tüdőmbe. Összevissza vertem magam a fa minden egyes ágába mire végül a földön kötöttem ki. Repülő cicák futkároztak körbe-körbe a fejem körül. Feltápászkodtam és odakóvályogtam egy bokor aljához. Mivel egy park mellett lakunk az ebbel rengeteg növény nyújt menedéket. Kitudja meddig feküdtem ott, amikor hangokra lettem figyelmes:

-          Gyertek, már elkésünk, nem akarom, hogy a tanár az én fejemet szidja!- Szólt egy női hang. Milyen fura szavakat használnak: tanár, fejemet szidja… én ezeket a furcsa kifejezéseket nem tudom hová sorolni.

-          Ne okoskodj, mert belelöklek abba a bokorba!- szól egy másik lány. Már csak az kéne, hogy ide beleboruljon egy ilyen… nem is tudom mik vagy kik ezek. Mihelyt ez a gondolat végigfutott a fejembe a furcsa idegenek láthatóvá váltak. Három… szóval három valami.

 -          Ne vitatkozatok állatok módjára. Emberek nem beszélnek így- inti helyre őket a harmadik. Emberek??? Na azok mik?

-          Az állatoknak könnyű…nem kell suliba menniük és egész álló nap csak fetrengnek, esznek…- töpreng az a lány, aki először szólt.

-          Igen nekik nem kell, töri dolit írni és nap, mint nap korán felkelniük. - ért egyet a másik.

-          Na, de arra nem gondoltok ugye, hogy ezeknek a szegény álatoknak mi mindent kell tenniük azért, hogy életbe maradjanak. Nem olyan könnyű nekik, mint ahogy azt sokan gondolják - szól szívemből a harmadik egyben leg hozzám illő ember.

-          Ne magyarázz Franci. Mit értesz te az állatokhoz?- ripakodik rá a másik kettő.

-          Többet, mint ti - vágja rá Franci. Most már legalább a nevét is tudom. Két barátja, ha őket barátnak lehet mondani, elnevetik magukat.

-          A nagy állatbarát…- hordanak össze minden zagyvaságot. Kedvem lenne odamenni és megharapni őket, de nem tudom, milyen módon reagálnának egy pufók galambra. Megijedni nem fognak az biztos, csak nevetni fura alakomon. De ekkor négy más külsejű ember, fiú toppan mögéjük. A lányok nem veszik észre őket. Mikor pont ahhoz a bokorhoz érnek, ahol én vagyok, a hátul lopakodók nekiugranak a pletykázó leányzóknak és a bokromba lökik őket.

-           Ááá! - kiált az egyik.

-          Neee…

-          Ki ez a majom?- ahogy tudok, menekülök. Bár nem sok eséllyel. Kiugrom a bokorból és megpróbálok repülni, de hiába nem megy. Nem tudom talán az izgalom. Egy fiú észrevesz, ahogy ott botladozom és odarohan.

-          Juj, de csúnya dög. – kiáltozik. Két társa felmarkolva jó pár követ mellé toppan, és gúnyosan rám mosolyog. Nem értem a dolgot, csak remélni merem azokat a köveket nem nekem szánták. Közben a három lány már talpon volt és bosszúra kész szemmel álltak most ők a fiúk mögött. Még mielőtt nekik ugorhattak volna az egyik követ gyűjtő legény olyan erősen, ahogy tőle telik nekem vág egy darabot. Egyenesen a szárnyamnak. Mondanom sem kell nagyon fájt. Odébb gurultam, nehogy még egyszer célba vegyen. Nem érem őket az teszi boldoggá, ha árthat valakinek? Nem jó, ha egy galamb él?! És ekkor a lányok rávetették magukat egykori támadóikra és ahol érték ütötték. Az áldozatok nem akarták elhinni, hogy a földön vannak, így kínúkban nevetve próbáltak utat törni a lányok között. De hiába. Miután a leányzók kiélték dühüket felálltak, és mint akik jól végezték dolgukat továbbálltak. Elindultak felém, vagyis az iskola irányába, és amikor megláttak elkerekedett szemmel vizsgáltak.

-          Jaj, de duci - mosolyog az egyik.

-          Hazaviszem és megtartom-, mondja a másik és megindulna felém.

-          Ne!- kapja, el a karját Franci- nem látod, hogy ez az a galamb, amelyiket ezek a mocskok megdobáltak?

-          És?- néz, rá furcsán barátnője-attól még elvihetem.

-          Nem. Ő vadon él, illetve szabadon. Téged se vonszolnak el egy erdőbe, csak mert valaki számára kedves, aranyos vagy. – próbálja jobb belátásra téríteni Franci.

-          Na, jó…- hagyja rá a lány. – De mi legyen ezzel a szerencsétlen galambocskával? Azok az okos tojások talán maradandó sérülést is okoztak neki. –vonja össze szemöldökét.

-          Nem tudom. Talán… nem az nem, nem szabad…de,ha egyszer nincs más megoldás…ebből még bajunk is lehet…de akkor meghal! –hebeg-habog Franci.

-          Mi van? Mit mond? - kezdené a lány, de Franci közbevág.

-          Csend! Azt hiszem, van egy ötletem, nem tudom mi sül majd ki belőle, de a galamb megmenekülhet.

-          Mondjad! – kiáltják egyszerre a lányok.

-          Nos, szerintem ezt a dagi madarat mi is tudjuk gondozni… vagyis hazavihetjük és megvárjuk, míg felépül, aztán elengedjük. Mit szóltok? – A két lány határig táguló szemekkel néz rá.

-          Nem is tudom, ez nem rossz ötlet. –krákogja az egyik-de ebből rossz is kisülhet.

-          A kockázat mindig megvan. –mosolyog, Franci - de inkább hagyjuk itt a fiuk kényére, kedvére? Na, azt nem. – Azt se tudom élek-e vagy halok. Persze jó lenne velük menni, de Tappancs? Vele mi lesz?

-          Akkor legyen-, egyeznek ki végül.

-          Várjatok! Új háziállatunknak még neve sincs. – szól közbe Franci.

-          Igazad van-, helyeslik, barátai- Mi legyen a neve?

-          Duci… Duckó… Ari... Maci… Cunci… Tollas… Szürke… - Nem is tudom ezek elég közönségesek és amúgy se illenek rá. – Jön egy futó nő, és ahogy máskor is, most is a fülében zsinórok lógnak. Oda se figyel hová lép. Mielőtt átmenne, rajtam felnyomom hátsómat és bicegve odébb megyek. Miután elhelyezkedtem a lányokra nézek. Csillogó szemmel néznek vissza.

-          Van egy ötletem! –vigyorok Franci- a neve legyen… Balláb! Ez a név illik rá, mivel bal lábára sánta és amúgy sem egy szerencsés állatka, olyan mintha mindig ballábbal kelne fel.

-          Ez remek – ujjongnak mindannyian. Mikor végeznek Franci az uzsonnás dobozában helyet kotorva odajön hozzám. Nem félek tőle. Sőt megbízom, amiket az imént mondott az állatok életéről...hát felkeltette az érdeklődésemet. Óvatosan felemel, és a táskába rak. Ó, remek van szendvicse. Éhezni nem fogok az biztos. Azután lecsukja a fedelét és minden elsötétedik. Gondolom, maguk mögött hagyják a parkot, a fiúkat, akik szép lassan összeszedik magukat és talpra állnak. Együtt késve, de elindulnak az úgynevezett „iskola” felé, ami számomra egy új világ.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. Az új otthon és Momo

 

Az utcán ballag Franci, már vége az „iskolának”. Megmondom őszintén, nem nagyon érettem miről beszél az a sok ember ott, de ilyen szavakat még nem halottam. Fizika, Biológia… nem is tudom mik ezek. A lány nem mutatott meg senkinek és barátai is tartják a szájukat. Nem látok semmit a doboz nagyon sötét, de levegő azért akad benne. Valami csörrenő hangot hallok és utána letesz valahova. Mikor végre kinyílik a fedő meglátom a napvilágot. Várjunk csak ez nem a napvilág ez egy… egy, kettő, három… hat falas valami. Franci rám mosolyog.

-          Itt már biztonságba vagy, de azért beraklak, a kalickába nehogy a cicám megkóstoljon. – Macska, hol? Nézek balra-jobbara. Egy ágyon hevert a házi kedvenc (a szálloda pincéjében rengeteg ágy volt, így legalább ezt ismerem és a bútorokat). A nyávogó lustaság nyújtózik egy nagyot, aztán leugrik, és gazdája lábához kuporodik. Olyan, mint egy rendes házimacska. Szürkésbarna színű farka végén nagy fekete folttal.

-          Nyávogó szőrcsomó- gúnyolom ki.

-          Vigyázz madárka, mert repeta leszel-, huncutkodik a kandúr.

-          Igen? Te meg kutyafelvágott. - viaskodom tovább, ezzel megtartva sértetlenségem.

-          Én nem látok itt ebet. - nyávogja.

-          Majd fogsz, illetve nem mert akkor már leharapja a fejed- bizonygatom.

-          Undorító tollzsák – fintorog és felugrik az asztalra, ahol én vagyok. Hihetetlen gyors mozdulattal bele karmol a szárnyamba és mielőtt ezt felfoghatnám a közeli szekrény tetején terem.

-          Legközelebb a fejeden próbálom, ki a karmaim- mondja telten. Én csak bosszús tekintette meredek rá. De a macska elfordul és nyalakodni kezd. Franci azonnal lehívja, de ügyet se vet rá.

-          Bolond macska- vigyorog – majd megbékéltek. –kétlem, de azért próbálok úri galambként viselkedni, még ha én kezdtem is ezt az összemarást. De addig jó, míg nem én kapok ki. A lány a kalickába rakott. Megmondom őszintén, nem jó a rácsok között. De még mindig elfogathatóbb itt, mint a cicuska gyomrában. A szekrény belsejében kaptam helyet. Kicsit nyomott a levegő, de amúgy jól megleszek. Tetszik itt, bár Tappancs nagyon hiányzik. Sok érdekeset mesél nekem a kislány.

-          Képzeld ez a cica a halálból jött vissza hozzám, egy zacskóba találtam az utcán. Befogadtam és most itt van a nyakamon, de nagyon jól kijövünk egymással. A nevét én választottam. Momo(Köszönöm László). –elgondolkodtató, amiket mesél nekem. Volt egy kutyája még Momo előtt. Egy Beagle. A nevét nem mondta, de ami ehhez a kutyushoz fűződik… hihetetlen mikre volt képes. A lány egy faházba játszott az ebbel és hírtelen tűz tombolt elő a semmiből. Kirohantak együtt a házikóból és mentették a bőrüket. Útközben Franci elesett és a kutya visszament érte. Mancsa szétégett, de megmentette a lányt. Mikor eloltották a tüzet a kutya eltűnt. később kiderült pár fiatal rágyújtott egy cigire. Szép kis csapat. Az eb nagyon bátor lehetett, jó lenne találkozni vele, de már bizonyára nem él. Lehet a tűzbe fulladt vagy utolérte a vég. Nem tudom, nem ismerem.

Másnap a lány iskolába ment, de előtte bedugott a szekrényébe nehogy az anyukája meglásson. Momo csak aludt, legalábbis a horkolásból ezt veszem ki. Furcsa, hogy nem csinál semmit. Olyan unalmas itt, egész nap a semmit nézni. Szórakozni akarok!

-          Héj! Te rusnya dög, ébredj fel!- kiáltok neki.

-         Most nincs ember vigyázz, mert tényleg megeszlek. – fenyegetőzik.

-          Cica cicc-cicc, gyere te rémálom. –gúnyolódom.

-          Na, megállj…- hangokat hallok és kinyílik az ajtó. Végre játszunk. A macska bújik be és gonoszan villognak a szemei. Kigurítja a kalickát a parkettára és elégedetten nyávog egyet.

-          Jöhettek - vigyorog. Kik jöhetnek? Ekkor három macska ugrik be az ablakon egy fekete és két szürke.

-          Finom reggeli lesz belőle- kuncog a fekete.

-          Az ám- helyesli a másik kettő. Nagyot nyelek, bár tudom, a kalicka be van zárva, de nem jelent nekik nagy akadályt a kinyitás. Ahogy gondoltam Momo kipattintja a zárat. Vége mindennek odaveszem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. Minden jó, ha a vége jó

 

A macska beszorított és már várja a finom fogást, de az utolsó pillanatban egy feketeség ugrik be az ablakon, ahonnét eleinte a macskák és a két másik cicuskára veti magát. Azok, mint a villám menekülőre fogják a dolgot és a kijáraton, ami az előbb bejáratként szolgált kivetik magukat. De nem sok szerencsével, mert odakint is két eb várja őket. Az a kutya, aki benn van, a házba elkapja a macska hosszú farkát és ide-oda húzza. Az fájdalmába felkiált.

-          Ej, te senkiházi…- Nyávog, az egerész. Közben kiszabadulok a fogságból és próbálok nem láb, illetve mancs alatt lenni. Az ágy alá kúszok be és ott kifújom magam. Közben jól megnézem magamnak a „jámbor ebet”. És amikor rájövök ki az, szó szerint feláll a toll a hátamon. Barna, fekete és fehér foltok színesítik. Ez Tappancs! Hihetetlen, hogy kerül ide? Mindegy a lényeg, hogy segít.

-          Mi folyik itt? – Toppan be hírtelen az ajtón Franci. A birkózó páros hírtelen megtorpan, és a lányra mereszti tekintetét.

-          Elkapott és most bánt… - Nyávog Momó. Bár ezt az ember nem nagyon érti, de látja, hogy cicája bajba van. Gyorsan segítségére siet és már a következő pillanatban a karjai közt szorongatja kedvencét. – És a galamb? – Aggodalmaskodik. A „galamb” szóra felkapom a fejem és kiballagok Balláb módjára a búvóhelyemről. – Jaj, te kis vándor… - Mosolyog a leányzó. Lehajol, és a kalickába rak. (Momot addig lerakta). Tapi mindezt szótlanul figyelte. A kinti kóbor állatok bizonyára már messze járnak. A lányka most a kutyát nézi. Szinte nem jut levegőhöz. Nem értem a furcsa fordulatot. Vajon mi történt?

-          Beagle…- Motyog – Kan… és… és… - Odarohan Tappancshoz, aki közben szimat mintát vesz. Elgondolkodik és hosszú farkát csóválni kezdi. Franciska felemeli az egyik mellső lábát és szinte megszédül. – De, hogy lehet ez? – Csodálkozik, és közben megerednek a könnyei. Momó is felfigyelt a furcsa tényezőre, de ahelyett, hogy gazdiját vigasztalná, felugrik a kalickám mellé és az oldalához dörgölőzik. Nem akart bántani, csak kényezteti magát.

-          Héj, Momó – Szólítom először nevén. – Te éred mi a bajuk?

-          Nem, de nem töröm magam fölöslegesen. Az ő dolguk és nem a miénk galambocska.

-          Balláb – Javítom ki – Én is Momonak hívlak mostantól, ha te is a nevemen szólítasz.

-          Nekem mindegy gal... illetve Balláb. – Mosolyog macska módjára.

-          És ha lehet, kerüljük el a viszályokat.

-          Nehéz lesz, mert a vérembe van, de oké.

-          Köszi – Mosolyodom el a magam módján most már én is. Közben Tapi és Franci egymást tanulmányozzák.

-          Te nem lehetsz ő… ő meghalt jó pár éve a tűzben. – A kutya csak nyüszít. – De a mancsod mindent elárul. – Majd pár másodperc után most már tudatosan kinyögi. – Tappancs kiskutyám, hát hazajöttél hozzám. Azt hittem meghaltál. – Majd a most már ülő kutya nyakába borul és sírva azt suttogj: Tudtam, hogy nem hagysz el…      

Vége

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Where Can I Buy Doryx Tulsa Kelappaps

(Kelappaps, 2019.11.04 03:41)

Stromectol Buy Amazon Cialis 10mg Tablets [url=http://buycial.com]generic 5mg cialis best price[/url] Acquistare Viagra Senza Ricetta In Italia

Furadoine 50mg Uk Kelappaps

(Kelappaps, 2019.10.25 09:41)

Propecia Fiv Buy Atomoxetine Online India [url=http://bakgol.com]generique du viagra[/url] Pharmatie Canadienne Viagra Generique