Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Darius naplója

2014.05.01

 

 

Sziasztok. Ma valami felejthetetlen dolgot mesélek el nektek. Tegnap délelőtt kivittek minket csikókat a legelőre(Büszkét,Csodát,Szikrát 
na és persze engem és a mamákat). Nagyon élveztük. Gyönyörű nagy legelő van és 
az idő is kedvezett. Találtam új barátokat. Pl.: Zsenit, ő egy évvel idősebb nálunk  és ő már volt kinn többször is a legelőn. 
Szép sárga csikó a fején van egy nagy hóka. Megkérdeztem miért kapta a Zseni 
nevet, erre ő azt felelte mert okosabb mindenkinél (na persze). Ott volt még 
Szép fiú. Ő is egy csődör paci akárcsak Zseni. Csak ő éppen koromfekete. Sokat játszottunk 
velük mi  a hat csikó. Aztán jött egy lovász és elvitte Szépfiút és Zsenit. Zseni még odakiáltotta,hogy nemsokára visszajön csak most várja a munka. Milyen munka? Kérdeztem anyát. Anya 
elmagyarázta,hogy mi lovak nem csak  azért vagyunk  itt,hogy futkározzunk a legelőn és ,hogy 
lakmározzunk,hanem azért is,hogy az emberek tanítsanak minket. Felülnek a 
hátunkra,futtatnak,ugrattatnak… De anya még hozzátette a közeljövőben nem 
fognak rám ülni.  Sikerült megnyugtatnia,ki akarja,hogy valaki a te hátadon foglaljon helyet. Hát én 
nem. Tovább játszadoztunk a csikókkal. Csodával, Büszkével és Szikrával nagyon 
szerettem játszani. Éppen fogócskáztunk és észre sem vettük,hogy egyre messzebbre kerülünk a mamáinktól. De anya is elvolt foglalva a maga dolgával épp beszélgetett 
a kancákkal. Egyre távolabb sodródtunk egészen egy sárga ló lábáig. Épp bocsánatot akartam kérni,amikor valami nagy nyerítést hallok. Fölkaptam a fejem, most láthatom azt a lovat akinek az imént nekigurultam. Láthatóan ideges volt. 
Hátratántorodtunk a csikókkal. A ló hátracsapta a fülét,kivicsorította a fogait és egy nagyot hátrarúgott. Nagyon megijedtünk mondanom se kell. Rohantunk vissza a mamákhoz és a hátuk mögé bújtunk. Anya elmagyarázta, hogy ő a ménes vezére. És,hogy őneki kell engedelmeskedni (hát nekem senki nem parancsol). Visszanéztem a sárga lóra és még jobban elfogott a düh. Ő csak legelészett láthatóan minden
ló kerülte. Sokáig gondolkodtam ezen és végül Csoda ébresztett fel,hogy tovább 
akar játszani. A játék közben megérkezett a két nagyobb csikó is és együtt 
játszottunk újra. Bár a ló akitől annyira megijedtem továbbra sem hagyott nyugodni 
és megfogadtam ha felnövök letaszítom a trónjáról.

 

 

 
Sziasztok megint. Tegnap jött az állatorvos a lovardába. 
Minden lovat megvizsgált a csikókat,kancákat…mindenkit,vagyis engem is. Az 
egész úgy kezdődött,hogy a mamát bent a bokszban kikötötték és megvizsgálták 
én  meg csak ott álltam és néztem. Amikor végeztek a vele még midig kikötve hagyták és hozzám fordultak. Ahogy elnézem most én következem. Láttam,hogy a csikók két oltást kapnak. Odajött egy lovász rám csatolt egy kötőféket és megfogta,hogy tartson amíg az orvos végzi a dolgát. Erős szúrást éreztem a faromban és felhorkantottam. A lovász tovább 
tartott és akkor még egy szúrás én ezt nem tűröm tovább. A hátsó lábammal jól 
rátapostam az orvosra és aztán ránehezedtem. A doki felriadt és  hátraesett. Nem hiszem,hogy fájt neki csak megijedt. Észrevettem,hogy a lovász csak az egyik kezével tart s másikkal az 
orvost segíti fel. Kihasználtam az alkalmat és kiszabtam magam a kezéből. 
vicces volt. Ő megpróbálta elkapni a kötőfékem,de mellényúlt. Gondoltam 
úgysincs bezárva az ajtó,mert a retesz nagyon lenn van bentről nem lehet 
bezárni. Neki mentem az ajtónak az kicsapódott és én kirohantam rajta. A mama 
felnyerített és vissza akart parancsolni a helyemre. De én ügyet sem vetettem 
rá. Gondoltam játszom egyet a személyzettel,úgyis olyan uncsi a bokszban. 
Elindultam a nagykapu felé ami kivezet a kancaistállóból. Két nagy istálló volt 
a kanca és a csődör-herélt. Útközben elmentem Büszke és a mamája boksza előtt. 
A mamája aludt,de büszke résen volt. Köszöntem neki mire tátva maradt a szája. 
Kérdezte,hogy jutottam ki. gyorsan összefoglaltam,majd a végén 
megkérdeztem,hogy velem tart-e. Jönni akart. Nem volt könnyű,de kirángattam a 
fejemmel a reteszt. Ő kijött és együtt ügettünk tovább a két kancacsikóhoz. 
Közben kijött a lovász és az orvos. Kerestek minket,de szerencsére az utolsó 
másodpercben elbújtunk egy halom szalmabála mögé. Ők továbbmentek becsukva 
büszke anyukájának a  bokszát aki még mindig szundikált. Amikor kimentek odasiettünk két barátunk bokszához és kiengedtük őket is. Mind a két anya aludt így még egyszerűbb volt. Büszke Csoda reteszét én pedig  Szikráét feszegettem ki. Kijöttek és üdvözlés képen felnyerítettek. Akkor anya még egyszer szólt,de megmondtam neki,hogy nemsokára visszajövök. Még megkérdezte nem kócos–e a sörényem aztán hagyta had játszunk. Kirobogtunk az istálló elé és rohantunk a lovászok után,hogy kezdetét vegye a játék. Zsenit és Szép fiút  azért nem vontam be a játékba,mert megint gyakorolni mentek. Elvágtattunk a legelők mellett és ott észrevettük üldözőinket,de már nem voltak egyedül. Még négy fickó csatlakozott hozzájuk. 
Nem baj minél több annál jobb. Észrevettek minket és csalogatni kezdtek. Tudják 
ki veszi ezt be. Odacsalogatnak adnak valami vacak csemegét és visszavisznek 
minket a helyünkre. Nyerítettem a többieknek,hogy fussunk. Egyszerre fordulunk 
meg és szaladtunk el. Az emberek pedig a nyomunkban voltak. Átvágtáztunk a 
pályákon. Ilyen öröm még nem izzott bennem. Majd úgy határoztunk,hogy szétvallunk 
Büszke és  Szikra mennek együtt,én pedig Csodával. Büszkéék balra kanyarodtak,mi pedig mentünk tovább egyenesen. 
Elérkeztünk egy nagy karám ajtóhoz. Kinyitni nem volt idő hisz az emberek 
rohantak felénk. Ők is két csapatra oszlódtak így hárman voltak. Az állatorvos 
és két lovász. Csoda rám nézett és azt monda,hogy át kell ugranunk. Kicsit 
hátraügetett és aztán előre szélsebes vágta,majd elrugaszkodott és már a 
karámban ért földet. Milyen ügyes biztos profi ugró ló lesz,bár nem 
hagyhatom,hogy a jövőben azzal hencegjen,hogy ő átugrotta én meg nem. Követtem 
a példáját hátraléptem pár lépést és azután eszelős vágtával rohantam a 
karámajtóhoz. Elrugaszkodtam és már repültem is. Remek érzés volt. Majd földet 
értem és elgurultam. Vicces lett volna ha valaki más csinálja ezt,de így eléggé 
fájdalmas volt. Társam odasietett hozzám megvárta míg fölkelek és nagy 
nehezen,de elindulok újra vágtába. Ismét együtt szabtunk át a legelőn és már 
nem is fájt semmim. Az emberek közben már beértek a karámba és próbáltak bekeríteni 
minket. Jó párszor kifogtunk rajtuk. Aztán ráuntam a dologra és ahogy elnéztem 
Csoda is. Odakiáltottam neki és kerestünk egy lukat a kerítésen ahol átférünk. 
Mivel én egy kicsivel nagyobb voltam barátomnál az átpasszírozás is nehezebben 
ment,de végül sikerült. Vágtáztunk tovább én nem mondhatnám,hogy fáradt 
voltam,de csoda habzott. Biccentettem neki,hogy menjünk be a csődör istállóba 
pihenni. Egyetértett. Ügetésre váltottunk és bementünk a nagyajtón. Egy boksz 
előtt letelepedtünk és megvártam míg Csoda kipiheni magát. Hallottunk egy halk 
morgást…majd egy hangosabbat….és akkor az a ló akivel a karámban 
találkoztunk,aki majdnem evette az életünket kidugta a fejét a füle mint 
múltkor most  is hátul volt és a fogát felénk villogtatta. Hallottam amint az emberek továbbmennek nem jönnek be az istállóba. A ló rúgta a bokszot kis hillyán kiharapót egy darabot a fülemből,de még időben elugrottam,ahogy Csoda is. Megláttam,hogy Büszke és Szikra közelít felénk boldogan lóbálják a fejüket,de amikor meglátják a vérengző vezért rögtön 
ledermednek. Négyen állunk szemben a lóval akitől tartunk és akit gyűlölünk,legalábbis én utálom . Majd nagy hírtelen megszólal a ló. Azt mondta,hogy most azonnal tűnjünk el különben szétrúgja a bokszot és ránk veti magát. Csak állunk dermedten és ő meg morgott. Végül én törtem meg a csendet. 
Bár ne tettem volna. Azt kérdeztem tőle hogy,hogy hívják. Ezen ő is meglepődött 
nem hitte volna,hogy egy csikó ilyet kérdez tőle. Majd megenyhültek a vonásai a 
fülét már nem csapta hátra figyelt. Rám figyelt egyenesen a szemembe nézett és 
kimondta a nevét. Meteor. Majd újra hátracsapta a fülét és rám vicsorgott és a 
szemembe mondta. Bátor vagyok,hogy meg merem kérdezni. Eddig egy ló sem merte. 
És még hozzátette,hogy vigyázzak mert egyszer elkap és jól a faromba harap. 
Utána visszahúzta a fejét és nem szólt semmit. Szikra törte meg a csendet azt 
mondta vissza kell mennünk a helyünkre mert a szülők már biztosan fölkeltek és aggódnak. 
Vissza ügettünk a kanca istállóba a barátaim bementek a bokszukba én bezártam 
az ajtókat (a szülők még aludtak).  Majd 
a mamához siettem. Egy tréner állt a boksz előtt és meglepődött,hogy odamegyek 
mellé. Rögtön ki is nyitotta az ajtót és betessékelt. A mama már elvolt 
engedve. Odabújtam hozzá és bocsánatot kértem. Nem sokkal ezután odaértek az 
egykori játszótársaim. Méregettek és elkerekedett szemmel néztek rám. Nem 
értettem mi ez a nagy felhajtás, először arra gondoltam azért mert olyan szép 
vagyok aztán tovább hallgatóztam egyre jobban hízott a májam az örömtől. Csak 
azért mert arról beszéltek,hogy  a három szökőtársamat verte a víz habzott és ezt nem is csodálják hisz végigvágtáztuk a lovardát. De rajtam fáradság egy jele sem volt. Én még egy mezei futóversenyt is le tudnék futni.              
 
 

 

 

 

Sziasztok, 
ismét. Tegnap történt valami nagyon rossz velem. Még most is nagyon-nagyon 
szomorú vagyok miatta. Ha akarjátok, elmesélem,bár nem szívesen,de megteszem. 
Az egész úgy kezdődött,hogy éppen a finom reggeli zabomat rágcsáltam (már nem a 
mama tején élek hanem zabon,répán…és más-más finomságokon és nőttem is 
rengeteget.). Na szóval éppen lakmároztam,amikor egy lovász állt meg a boksz 
előtt. Rá se hederítettem engem a reggelim jobban lekötött. De amikor belépett 
a bokszba akkor felemeltem a fejem és ránéztem. láttam nála egy kötőféket és 
tudtam,hogy megyünk sétálni. Mostanában minden reggel,délbe és este felé 
kivisznek minket csikókat sétálni. Vissza nyomtam a fejem az etetőbe és gyorsan 
befaltam a maradékot. A lovász türelmesen megvárta majd odajött felcsatolta a 
féket és kivezetett. Elköszöntem a mamitól. Ő nem szokott jönni ez a túra 
csakis olyan csikóknak van mint Büszke,Csoda,Szikra és természetesen én. A 
lovász kivezetett az istállóból.  A három 
barátom már előttem lépkedett. Köszöntem  
nekik és felcsalatkoztunk hozzájuk. Elöl ment Csoda. Utána Szikra,Büszke 
és én. Imádok így együtt a barátimmal túrázni. De a kedvencem még csak most 
következik. A lovászok körbevisznek minket az egész lovardában. És nem csak 
lépegetünk,hanem ügetünk és vágtázunk is. Nagyon-nagyon imádom a túrákat. 
Befordultunk egy árnyékos ösvényre és a lovászok futni kezdtek én ügetésre váltottam. 
A társim úgyszintén. Így ügettünk egy pár száz métert,majd ismét lépés. 
Elmentünk a csődör boksz mellet. Benéztem nem volt benne egy ló sem mindegyik a 
közeli legelőkön legelészett. Elhaladtunk egy pálya mellet és Zsenit és Szépfiút 
láttuk meg üdvözöltem őket visszanyerítettek. Nem tudom,hogy mit csináltak,de 
már többször láttam őket itt. Meg ahogy elnéztem tetszett nekik. Ismét ügetésre 
fogtuk. Volt egy kisebb farönk amin átugrottunk. Szeretem ezeket a szétszórt 
akadályokat átugratni. Mentünk tovább majd elérkeztünk egy tóhoz ott megálltunk 
egy keveset inni és ügettünk tovább. Kiértünk egy óriási legelőszerű helyre  és ott a lovászok gyorsabb iramot kezdtek diktálni. 
Beugrottunk vágtába és egy jó nagy kört vágtáztunk. Sok helyen volt kisebb 
akadály,mint például egy kisebb domb,rönkök…,mindegyiken átugrottunk vagy 
átmászunk és vágtattunk tovább. Rengeteget vágtáztunk nem is tudom mennyit,de 
jó sokat az biztos. A barátaim kezdtek fáradni,de én még mindig menni akartam. 
De hiába a lovászok ügetésre fogtak minket,majd lépésre. Ennyi volt a reggeli 
túra. Azután vissza lépkedtünk a patamosóig. És letusoltak minket. Imádom a 
vizet. Bár szikra is ezt mondhatná hárman kellett,hogy lefogják,amíg a negyedik 
ember letusolja. Mi addig kikötve legelésztünk. És közbe nevetgélve néztük 
kétségbeesett barátunkat. Ezután elindultunk az istállók felé. Bevezettek 
minket a kancaistállóba,de nem a mamánkhoz hanem két üres bokszba. A két 
kancacsikót bevezették és elengedték,majd rájuk zárták az ajtót. Nem értették 
ahogy én sem,hogy mi történik. Külön boksz? Nem a mamánál? Mi történik? Büszkét 
és engem tovább tessékeltek. Nem értettem a dolgot még mindig. Kivezettek a kancaistállóból 
egyenesen a csődöristállóba. Próbáltam ellenkezni,de hiába a lovász erősen 
megtartott. Halottam ahogy Büszke sír. Én is sírtam. Nem értettem miért nem 
visznek vissza a mamámhoz. MIÉRT? Beértünk az istállóba. Két boksz egymás mellett 
üresen állt. Bevezettek minket elengedtek és ránk zárták az ajtót. Volt egy 
nagy etető roskadásig almával zabbal és rengeteg finomsággal. De én csak álltam 
és néztem ki a fejemből. Mi történik velünk? Hol a mama?... Tettem föl magamban 
a kérdéseket. De nem kaptam választ. Ránéztem Büszkére őt még jobban megviselte 
a dolog. Majd egy mély hang szólított meg,egy ismerős hang. Tudtam ki az csak 
azt nem értem mit keres itt. Ránéztem és megláttam a sárga csődört Meteort. 
Köszönt a nála szokatlan kedvességgel. Visszabiccentettem. Kérdezte akarom-e 
tudni miért nem vagyok már a mamával? Még szép. Elmondta,hogy mivel már elég 
sokat nőttem és már nem tejet iszom…ez azt jelenti,hogy a velem egykorú 
csikókat elválasztják az anyától. És valószínű nem találkozom vele többet. Bambán 
néztem rá. Kárörvendően visszanézett és folyatta. Azt mondta a mamám megkérte 
őt,hogy tanítsa meg nekem és esetleg Büszkének a lovakról és szokásaikról a 
tudnivalót. Ő belement és elfogadta hogy a szárnyai alá vesz. Megkérdeztem,hogy 
legalább a kancacsikókkal találkozom-e valaha. Erre ő azt válaszolta,hogy lehetséges. 
Büszke közben kezdett fölengedni. Odajött az oldalrácshoz és szomorúan 
megkérdezte miről beszéltünk. Elmondtam neki a sárga ló üzenetét. Mikor 
végeztem láttam rajta nem túl boldog. Bár az felderítette,hogy Meteor mostantól 
valószínű sokkal kedvesebb lesz velünk. És talán még a faromba sem harap 
bele,ahogy múltkor mondta. Erre a barátom felnyerített örömében. Majd nekiestünk 
az ételnek és gyorsan belakmároztunk

 

 

 

Ismét, sziasztok. A múltkor elválasztottak a mamától. És 
most Büszkével és Meteorral vagyok együtt.  
Büszke és én Meteortól tanuljuk a lovakról kapcsolatos tudnivalókat. 
Amikor azt mondtam a sárga ló sokkal kedvesebb lesz velünk, hát nagyot 
tévedtem. Meteor nagyon erélyes. Elég nehéz tőle bármit is megtanulni. Mindent 
csak egyszer mond el és ha nem értjük meg vagy nem figyelünk megharapja a 
fülünket vagy a farunkat. Teljesen kikészít. Ha ezt anya tudja biztos nem 
bízott volna rá, sőt még a közelébe sem engedne. De hiába nincs anya, így erre 
a mogorva, kárörvendő melákra vagyok utalva. Elmesélem nektek egy napomat, hogy 
megértsétek mennyire szigorú. Egy reggel arra ébredek, hogy valaki veri a 
bokszom falát. Fölemelem a fejem, hát látom, hogy Meteor próbál felébreszteni. Felállok, 
körülnézek és látom, hogy minden ló alszik és az istálló ajtó be van zárva. 
Ráripakodok a lóra, hogy hagyjon már aludni, de őt nem nagyon érdekli. Addig 
veri az oldal fát, míg szegény Büszke fel nem áll. Akkor megáll és ránk néz, 
majd belekezd, hogy mostantól ilyenkor keljünk fel, meg, hogy ha még egyszer visszabeszélek, 
neki meghajt a legelőn. Aztán elkezdett beszélni a szokásokról nem hiszem, hogy 
valamit felfogtam belőle még a szememet is alig tudtam nyitva tartani nem, hogy 
hallgatni a sületlenségeit. Hátranéztem Büszkére ő sem volt elemében, és amikor 
visszanéztem a sárgára az orrával találtam szembe magam. Dühösen kivicsorította 
a fogait és meg akart harapni. Szerencsére még időben észbe kaptam és 
elugrottam onnan neki az etetőnek. Hát ez elégé fájt. Megint kárörvendően 
nézett rám aztán folytatta a tudnivalókat. Hogyan kell köszönni egy idős lónak, 
mit kell csinálni, ha az emberek be, akarnak vinni a karámból a helyemre és… 
már nem is tudom miket. Aztán jó pár órányi oktatgatás után végre jött a 
reggeli. Úgy faltunk Büszkével, hogy a fejünk se látszott ki az etetőből. Aztán 
amikor végeztünk ismét elmentünk túrázni találkoztunk a két kancacsikóval. 
Nagyon örültünk egymásnak és végig beszélgettünk. Elmondtam nekik mindent 
Meteorról. És kérdeztem, hogy van a mamám. Mondták, hogy nagyon hiányzom neki 
és, hogy üdvözöl. A menetelés végeztével jól lefürdettek minket és kivezettek a 
legelőre. Vére együtt lehettem a csikókkal a mamát nem találtam sehol. Éppen fogócskáztunk, 
amikor Meteor lépett oda hozzánk. Csoda és Szikra hátrálni kezdtek, de Büszke 
és én maradtunk. A ló felszólított minket, Büszkét és engem, hogy most vár 
minket a munka. Szomorúan elbúcsúztam társaimtól és a mogorva ló után mentem 
Büszkével. Meteor tovább magyarázta a sok értelmetlennek tűnő tudnivalókat. 
Elkalandozott a figyelmem a többi lovat néztem, ahogy ott játszanak, 
legelésznek. Én meg itt állok és ezt a marhaságot hallgatom. Hirtelen nagy 
fájdalom hasított a fülembe. Meteor fogsorát összezárta a fülemen és akkorát 
harapott rá, hogy majdnem leszakadt. Hátratántorodtam és a sírás határán 
farkasszemet néztem a sárga lóval. Ő csak állt és úgy nézett rám mintha az 
összes bűnt én követtem volna el a földön. És ismét megpróbálta elkapni a 
fülemet, de most már résen voltam és elugrottam előle. Ő rám nézett, de most 
már csak a játék kedvéért, nem azért mert rosszat csináltam. Majd folytatta a 
mesedélutánt, de már figyeltem és láttam tanítómon, hogy ez neki s tetszik. A 
déli sétán már Büszkével együtt meséltük két barátunknak miket tanultunk.  Utána megint kimentünk a legelőre és tovább okosodtunk. 
Kezdett egyre jobban ínyemre lenni a dolog. És amikor Meteor visszakérdezte, 
hogy kell segíteni a lovasnak, ha véletlenül le akarna esni, büszkén 
válaszoltam,hogy vagy a fejünket emeljük, fel nehogy előreessen, vagy kicsit 
lassítunk. Legvégső estben pedig megállunk. Büszke is válaszolgatott a 
kérdésekre. Láttam Meteor szemén, hogy nagyon büszke ránk. És végül, amikor 
látta, hogy kezdünk elfáradni játékosan megbökdösött az orrával és mondta, hogy 
próbáljuk meg elkapni. Vágtázni kezdett és mi örömtől teli arccal próbáltuk 
elkapni. Bár nem nagyon sikerült, mert mindig kifogott rajtunk, de élveztük a 
játékot. Egészen estig kergetőztünk, amikor ismét jött egy lovász és megint 
túrázni mentünk. Utána bevittek minket a helyünkre és megkaptuk a finom vacsit. 
Azután még Büszkével beszélgettem egy kicsit és jóéjszakát kívántam a többi 
lónak és persze Meteornak, majd nyugovóra tértem. Mielőtt álom jött volna a 
szememre elgondolkoztam azon, hogy ha felnövök vajon én veszem-e át a sárga 
helyét? És rájöttem nem is utálom annyira, mint múltkor. Aztán elaludtam és már 
semmire nem emlékszem.  

 

 

 
Sziasztok. két év telt el az óta mióta utoljára írtam. 
Büszke is én is elég sokat nőttünk. Meteor még mindig tanít minket, de már nem 
csipked összevissza. Rájöttünk, hogy van értelme annak, amit magyaráz, és még 
érdekel is minket. Meteor tisztában van vele, hogy fölöttünk áll. És elvárja, 
hogy elfogadjuk, és rangjához méltóan bánjunk vele. Már tudom, hogy mikor kell 
kelnem és fel is kelek. Meteor minden reggel hosszas tanulnivalókat mesél 
nekünk. És amikor jön, a reggeli abbahagyja. Reggeli után túrázni szoktunk. Ott 
találkozunk Csodával és Szikrával. Nagyot nőttek ők is. Csodának nagyon hosszú 
kecses lábai vannak. Azt hiszem beleszerettem. Szikrának pedig olyan szép a 
szeme, hogy az már leírhatatlan. Túra után lecsutakoltak minket és visszavittek 
a bokszunkba. Szeretem ezt a lovardát nagyon kedvesek velem. Meteor 
elmagyarázta, hogy nemsokára mind a kettőnket futószárra fognak rakni. Ez 
annyit jelent, hogy az emberek megtanítják nekünk, hogyan kell ugratni, 
versenyezni és minél jobb lóvá válni. Azt is elmondta, hogy majd a hátunkra is 
felülnek. Megkérdeztem a sárga lovat őrá miért nem ül soha senki. Nem értettem 
miért nem ülnek rá az évek során már meg akartam kérdezni csak nem mertem. 
Elgondolkozott és azt mondta, hogy őt már nyugdíjazták. Tátott szájjal néztem 
rá és még megkérdeztem, hogy mennyi idős. Erre ő nagy meglepetésemre azt 
felelte, hogy huszonkettő. Ismét elképedtem. Mennyi?  Én azt hittem nyolc, esetleg kilenc. De, hogy 
huszonkettő… hát ez nem semmi. Álmélkodásom közben egy lovász jött be a bokszomba 
és egy kötőféket csatolt rám. Kivezetett. Közben Meteort néztem és ő lesütött 
szemmel nézte a földet. Miért nem mondta meg nekem? Miért titkolta el? Büszkét 
is kivezette egy másik lovász. Kivittek minket az istálló mögötti pályára. Én 
azt hittem túrázunk, de tévedtem. Most jön az a része az életemnek, hogy az 
emberek a hasznukra fordítanak. A kötőfékemre csatoltak egy futószárat és 
mellettem szép lassan lépésbe elindult a lovász. A kör közepén álló ember 
felfogott egy hosszú botot illetve ostort és a faromhoz tartotta. Meteor minden 
tudnivalót elmesélt a lovaglással kapcsolatban. Büszke is tudott mindent. Mivel 
ezen múlhat, az életem-próbáltam minél inkább úgy csinálni mintha profi lennék. 
Ez a trénernek is feltűnt és nagyon türelmes volt velem. Miközben a faromnál 
lévő ostort próbáltam ellökni a farkammal Meteort figyeltem mindig ki szokta 
dugni a fejét az ablakon most is így tett. Engem nézett, csak néha sandított 
oda Büszkére. Én visszanéztem rá és elmosolyodtam (ahogy egy ló el tud 
mosolyodni) és ő tudta, hogy nem haragszom rá. Majd a kör közepén álló tréner 
egyre csak az ÜGETÉS szót ismételte és közben még jobban a faromhoz nyomta az 
ostort. Tudtam azt akarja elérni,hogy gyorsabb tempóra váltsak. Nem ellenkeztem 
megindultam ügetésbe. Szegény lovász alig tudta tartani velem az iramot. Muris 
volt szinte én húztam magam után. Körbe- körbe-körbe… már nagyon untam, de 
próbáltam lelkesedni a dologért. Aztán végre valahára a tréner lépésre intett 
és akkor behoztak a kör közepére és átkötötték a futószárat úgy,hogy a másik 
irányba kellett mennem. A másik kézen is ügettem pár kört és akkor ismét lépés. 
A sárga ló végig minket nézett. Büszke is szemmel láthatóan jól boldogult. A 
lovász újra ügetésre intett,majd csak egy kis ideig,de megengedte,hogy 
vágtázzak. A vágta a kedvencem. Imádom mikor a szél a pofácskámba süvít. Azután 
ismét a másik kézen ügettem. És ott is vágtáztam jó pár kört. A végén már 
annyira megtetszett a dolog,hogy nem is kellett kimondania a trénernek az 
utasítást mert már a szó első betűjénél azt csináltam amit kért. Büszke is 
élvezte,sőt a vágtából alig tudták megállítani. Annyira menni akart. Végül 
lépésre fogtak mindkettőnket és körbe-körbe lépkedtünk. Nem mintha kifáradtam 
volna,de társamon látszott kicsit kimelegedett. Miután végeztünk alaposan 
lecsutakoltak bennünket és finom kockacukrokkal kínálltak. Beraktak a helyünkre 
és elmentek a dolgukra. A sárga lovon még mindig látszott mennyire szégyelli 
magát. Nem tudom, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. Odamentem az 
oldalrácshoz és átdugtam a fejem. Ránéztem. Ő is énrám. Majd a fülébe 
súgtam,hogy nem haragszunk rá és,hogy nem számít mennyi idős számunkra ugyanaz 
a mogorva ló lesz aki volt. A mondat hallatán elmosolyodott és azzal vágott 
vissza,hogy a rácson nem dughatom át a fejem, mert beszorul és,hogy ezt már 
ezerszer elmondta. Játékosan az orromba csípett mire én azzal érvelem,hogy 
ezerszer soha nem mond el nekünk semmit legfeljebb egyszer,de az is 
világfájdalom számára. Erre már nem tudott mit mondani. Elnevette magát. Büszke 
is nevetett én is nevettem. Csak én gondoltam, hogy a vén lónak már nincs sok 
hátra és a maradék ideét megpróbálom minél életvidámabbá tenni.   
 
 

 

 

 

Sziasztok. Másfél hónapja tanítatnak minket az emberek. 
Nagyon élvezem, már nem fut mellettem senki, csak a kör közepén lévő tréner 
utasítgat. Büszke is nagyon odafigyel arra, hogy minél jobban teljesítsen. Már 
nem járunk túrázni és Csodát és Szikrát már egy egész hónapja nem láttuk. De 
még csak a legelőre se engednek ki minket együtt. Amikor említettem ezt 
Meteornak ő egy pillanatig elgondolkodott, majd belekezdett a mondandójába. Azt 
monda már nem vagyunk gyerekek és a kancákat is és a csődöröket is külön 
karámba rakják, még csak nem is egymás közelébe. Mi csak azokkal lehetünk 
együtt, akivel egy istállóba vagyunk. Megértettem a dogot és el is fogadtam. 
Mennyi mindenről le kell mondania a lónak…A legelőn voltunk és Meteor azt 
mutatta,hogy kell megvédeni magad ha egy ló megtámad. Mostanában ritkán 
magyaráz, inkább megmutatja mit, hogy csináljunk. Tetszett a dolog, nagyon jó 
nézni amikor az öreg hátrarúg vagy a hátsólábára emelkedik. Meteor 
elmondta,hogyha ideessek vagyunk  a 
fülünket mindenképpen csaplyuk hátra. Megkérdeztem, hogy játszhatunk-e 
büszkével így. A sárga ló megrázta a fejét,ez már nem játékhoz tartozik és ha 
meglátja,hogy ok nélkül valakit megtámadok akkor lesz ne mulass. Kicsit 
elgondolkodtam a dolgon és váratlanul beugrott valami. Felemeltem a fejem és 
élveztem a helyzetet,hogy most visszavághatok az öregnek. Felhoztam neki azt a 
napot amikor először láttam a legelőn és véletlenül a lábához gurultam ő pedig 
akkorát hátrarúgott mintha az életén múlna. A dologtól kicsit meglepődött. Én 
pedig még jobban kihúztam magam. Tetszett a dolog azt gondoltam visszavág 
valami ütőssel,hogy utána én legyek nehéz helyzetbe. De nem tette csak állt ott 
és le volt merevedve. Valamit ki kellett találnia. És nagy meglepetésemre azzal 
állt elő,hogy mi lenne,ha megpróbálnánk mi is a hátrarúgást. Láttam,hogy 
terelni próbál és ha fontos lenne úgyis elmondaná. Így nem kérdeztem meg tőle a 
dolgot,majd valamikor máskór kellene…és a dolog,hogy hátrarúghatok tetszett. 
nem is volt nehéz. Csak hátracsapod, a füled ránehezíted a testsúlyodat az első 
két lábadra és hátralendíted a hátsó kettőt. Akkorát rúgtam hátra,hogy kis 
híján elestem volna,ha nincs ott a sárga ló. Alám csúsztatta a fejét és 
megtartott amíg meg nem álltam. Nem lett volna kellemes így a földre zuhanni. 
Sőt még a lábamat is eltörhettem volna,ha alám kerül. Nem tudom,hogyan 
csinálta,de megmentett. Nagyon megköszöntem neki,mire ő csak meghúzta a  vállát mintha semmiség lenne(ahogy egy ló 
meghúzhatja). Büszke nagyon aranyosan dobállta magát föl. Olyan vicces 
volt,hogy majdnem elestem nevetés közben. Ő mérgesen nézett rám. 
Megkérdezte,hogy én nekem jobban megy-e. És én csak tovább nevettem. Odajött 
ledöntött a lábamról és addig nem engedett fölkelni amíg röhögtem. Amikor nagy 
nehezen fölálltam látom,hogy nyílik a karámajtó és egy lovász beenged egy 
teljesen idegen lovat. Nagy csődőr ló volt. Csak barna színű. Aki mellett 
elment arra  vicsorgott és hátracsapta a 
fülét. Meteornak nem tetszett a dolog. Odament a másik lóhoz és ő is 
hátracsapta a fülét,jelezve,hogy nem adja át a helyét. A barna ló nem hagyta 
magát hátrarúgott egy óriásit és Meteor felé harapott. A sárga ló még időben 
elhajolt a gyilkos fogak elől. Két hátsó lábára emelkedett és megpróbálta 
eltalálni a ló fejét a két elülső lábával. Sikerült is neki a Barna ló 
csillagokat láthatót. nem lettem volna a helyében. Meteor nem kímélte a lovat. 
Megfordult és a hátsó lábával elijesztette onnan ellenfelét. A barna 
elmenekült,de látszott rajta,hogy még nem adja fel még meg fog támadni minket. 
De az nem most lesz. Meteor elégedetten odaügetett hozzánk és látszott rajta 
mennyire kimerült. Idős volt és ez a csetepaté csak nehezített a helyzetén,bár 
ezt próbálta nem kimutatni. Büszkével körülugráltuk és ez tetszett neki. Bár még 
az ellenséges lovat figyelte és láttam rajta még egy ilyen csatát nem nagyon 
élne túl.

 

 

 

Sziasztok. Ez egy kicsit gyászos történet, de megpróbálom 
minél inkább úgy leírni,hogy a végén csak én sírjam el magam. Kezdem az 
elején,amikor még minden a legnagyobb rendbe volt. Megint  egy reggel,amikor fel kell kelni mert vár a 
munka. Egy hónap telt el azóta,hogy a Barna lónak és Meteornak kicsit 
összeakadt a bajsza. Meteor még alszik nem szokott utánam felébredni. Na 
mindegy ideje,hogy kicsit meglepjem az öreget. Először megvártam míg büszke 
felkel és akkor mindketten teljes erőnkből rúgni kezük a boksz oldalát. Meteor 
hirtelen felugrott és nekiesett az etetőnek. Büszkével a hasunkat fogtuk a 
röhögéstől ( már,ahogy egy ló foghatja a hasát). A vén csibész végre magához 
tért. Mérgesen nézett ránk. Jaj. De,nem csak ő a többi ló is az istállóból. 
Mérgesen néztek ránk. Még az a ló is akit Meteor  
legyőzött. Az összes ló. Nagyot nyeltem nem akartam fölébreszteni őket. 
Csak a sárga lovat. Csak vicc lett volna. De mondhattuk nekik,az összes csak 
rázta a fejét és villámló tekintettel néztek ránk. Meteor megtanította,hogy 
ilyenkor fejenként az összes lótól bocsánatot kell kérni. Fúú,lesz itt munka. 
Az istállóban lévő lovak száma meghaladja a negyvenet. Meg az is,hogy itt megkel aláznom magamat mindenki előtt. Nem volt az ínyemre,de nem akartam,hogy 
kitagadjanak. Így minden lótól egyesével bocsánatot kértünk. Megszámoltam negyvenöt ló van a vén Meteorral és velünk együtt. Elég sok. Meteor még mindig 
csúnyán nézett rám. Nem esett jól. Oda kóvályogtam hozzá és nekidűltem a 
rácsnak. Nem dugtam át a fejem csak nekidőltem és így annyira viccesen néztem 
ki,hogy nem tudta visszafojtani a nevetését. Hadd nevessen legalább addig is 
kedves velem. Szinte minden ló nevetett,egy kettőt leszámítva. Például azt akit 
Meteor kivert. Ő nem. Csak továbbra is mérgesen nézett rám. Próbáltam nem 
figyelni rá. Nagy sokára abbahagytam a felpasszírozást. Aztán jött a reggeli és 
utána kimentünk Büszkével dolgozni. Hihetetlen módon most nem az én szép kis 
kötőfékem került a fejemre, hanem valami vastagabb vacak. A számba pedig egy 
rúdszerű valami. Sokáig ellenkeztem, hogy felrakják. Hol az én szeretett 
kötőfékem. De a lovász nagyon türelmes volt és addig-addig próbálkozott, amíg 
meg nem adtam magam. Közbe rájöttem, hogy ez a kantár és a zabla. Meteor 
elmondta még korábban. Igazából mindent elmondott, amit egy lónak tudni kell. 
Büszkére is rárakták a kantárt. Nem nagyon ellenkezett. Majd kivezettek minket egyenesen 
a pályára,ahol ránk csatolták a futószárat és egy nagyon jót mozogtunk. Utána 
kivittek minket a legelőre és ott Meteor várt ránk. Együtt legelésztünk 
játszadoztunk, versenyeztünk… Meteor is velünk játszott. Rikán szokott részt 
venni a „gyerekes”játékunkban. Mindig azt mondja nem játszik velünk fogócskát 
meg a többi vacakot, mert az olyan gyerekes. Nem tudom, nekem tetszik és 
Büszkének is. De most megtört a jég úgy játszott velünk, mint egy féléves 
kiscsikó. Versenyfutásba persze mindig ő győzött,de Bujocskába nem. Nem fért be 
az a nagy hátsó fele sehová. Sokszor elnevettem rajta magam és akkor meghajtott 
a legelőn. Én meg csak nevettem futás közben is. A vén csont már nem volt a 
régi. Nehezen feküdt le hemperegni és még annál is nehezebben kelt fel. Sokszor 
nekünk kellett segíteni. Nem nagyon fogadta el a helyzetét és a 
segítségkérésért sem nyúlt soha. Túl büszke volt mintsem segítséget kérjen. 
Amikor végre nagy sokára kifáradtunk pihenés képen lelegelésztünk. Nem nagyon 
volt dús a fű ahol barátaim legelésztek. Így odébb mentem egy teljesen 
szabad helyre, ahol kedvemre válogathatok. Sokáig legelésztem így új helyemen. Jaj, 
ez szúr. Egy nagy csalán csípett az orromba. Miközben próbáltam enyhíteni az 
irritáción egy hangra lettem figyelmes. Paták hangja… valaki fut… felém… felém? 
Hátranéztem és nagy meglepetésemre a barna ló volt az. De nem hiszem,hogy beszélgetni 
akar. Inkább támadni. Hátracsaptam a fülem,jelezve nem félek tőle. Szélsebesen 
vágtatott felém. Az utolsó pillanatban ugrottam el előle. Nem tetszett neki a 
dolog. ismét odajött a farát felém tartva és kész volt rá,hogy végezzen az 
életem. És akkor lendül a láb. Egyenesen felém tart,hogy kioltsa az életem. De 
az utolsó másodpercben egy nagy sárga folt ugrott közénk és felfogta a rúgást. 
Azt gondoltam ez már a paradicsom a sárga folt a jele,hogy itt a vég. De nem 
valami teljesen más történt. Nem haltam meg élek. Élek! A barna ló méregessen 
elvágtázott. Én csak nevettem rajta. És amikor már kinevetgéltem magam társaim 
felé néztem. Vártam a dicső szavakat. Még nem volt teljesen kitisztulva a 
látásom. Büszke ott állt legyökerezett lábakkal. De hol az öreg? Büszkét elnézve 
kicsit megijedtem. Nem nagyon voltam magamnál. És akkor halk nyöszörgésre 
lettem figyelmes. Először csak nagyon halk, majd egyre hangosabb. De mi ez? Nem 
akartam lenézni ahonnan a hang jött. De túl kíváncsi vagyok. Meg amúgy is 
egyszer oda kell néznem. Bár ne tettem volna. De mégis. A földön egy ló hevert…egy 
sárga ló. Először egy másik lóra gondoltam,de ahogy odakóvályogtam megláttam a 
pofáját. És ezt a lovat ismerem. Ez a ló megmentette az életem. Ez a ló a 
sajátját adta az enyémért. Ez a ló… Meteor. Odarohantam hozzá és láttam még él. 
Talán meg lehet menteni. Bordán rúgta a barna ló. Más lónak valószínű eltörik 
és meggyógyul. De Meteor huszonkét éves. Nem biztos,hogy túléli. Nyöszörgést 
hallok. Lefekszem a ló mellé és odabújok hozzá. Ismét nyöszörgés. Meteor szeme nyitva 
van. Engem néz. Én pedig őt. Megköszörülte a torkát és hozzám intézte a 
szavait. Idézem, amit mondott. „ Szép időket éltünk meg…együtt. Emlékezni fogsz…rám?”Bólintottam 
és könnyek bugyogtak ki a szememen. Tudtam,hogy meg fog halni,ő is tudta. Ismét 
belekezdett”A mamád megkért…,hogy vigyázzak rád. És tanítsalak…meg erre-arra. 
Nem…akartam elfogadni…féltem,hogy…a helyemre lépsz. De…amikor meggyőződtem…róla,hogy 
félsz tőlem beleegyeztem. Nem akartam,hogy…a helyemre lépj. De…most igen. 
Darius te légy a ménes vezére…ne ez a tagból szakadt…barna.”Ismét bólintottam. Megígértem 
le fogom győzni a barnát. Folytatta. „Ne uralkodjon el rajtad a gyűlölet…,mert 
akkor nem nyugszom békébe” Utolsó szavait nem halottam tisztán,de valami olyat 
mondott,hogy”Darius szeretlek,mindig is szerettelek”. Ezután még egy utolsót 
nyögött aztán kiúszott belőle az élet. fejemet ráhajtottam a övére és keservesen 
zokogtam. Új célpont a barna ló akiről le kell tépni a győzelem álarcát…        

 

 

 
Most nem írhatom azt, hogy „sziasztok” hisz gyászolok. Aki olvassa, 
a naplómat az tudja,hogy mindig „sziával” kezdem a történetemet. De most nem 
nagyon lenne kedvem köszöngetni,hisz elhunyt egy barátom,aki megmentette az életem 
ő Meteor volt. Még mindig a nyakára borulva sírtam. Lépteket hallok. Először arra 
gondoltam a barna ló jött vissza,de nem csak egy barátom volt Büszke. Odajött 
és megkérdezte él-e. Megráztam a fejem és csak annyit mondtam,hogy most már örökre 
megnyugodott. Büszke lefeküdt a ló másik oldalára és ő is sírni kezdett. Pár ló 
is odajött hozzánk és elbúcsúzott Meteortól. Együtt sírtunk kitudja meddig. 
Végül egy idegen nő jött oda a karám falához és látta,hogy társunk nem 
lélegzik. Elsietett,valószínű szól pár lovásznak. De minket ez nem nagyon érdekelt. 
Majd nemsokára három lovász és a nő tért vissza. Odajöttek hozzánk és 
méregették Meteort. Közvetlen közel nem engedtem őket,de ahol álltak ott is jól 
láthatták,hogy meghalt. Az egyik elment. Biztos segítséget hív. Közben egy 
másik Büszkéhez lépett és gyorsan rácsatolta a vezetőszárat. Büszke lóbálta a 
fejét erre-arra,de hiába a lovász fogta és addig-addig huzigálta míg végül a ló 
fel nem állt. Ezután a karám oldalához vitte és kikötötte. Büszke próbálta 
kiszabadítani magát,de a csomó nagyon szorosan meg volt kötve. Én biztos nem 
fogom megengedni,hogy elvigyenek öregbarátom mellől. De a lovász csak megpróbálta. 
Én még jobban sunyítottam és még a fogamat is kivicsorítottam. Megállt. Úgy 
látszik nem mert közelebb jönni. Közben megérkezett a lovász egy állatorvossal és 
a legelőre betolatott egy nagy autó. Az állatorvos váltott pár szót a lovásszal, 
aki az imént el akar vinni Meteor mellől. Az orvos valamit kivett a táskájából 
és mögém sétált. Gondoltam a hátam mögött mit árthat…a többit már nem volt időm 
kimondani,mert egy nagy hegyes izé szúródott a faromba. Felkaptam a fejem és 
ismét sunyítottam. Az orvos ellépet a faromtól. Émelygés fogott el. Először 
lassan,de aztán egyre jobban. A világ kezdett elhomályosodni. A legelőn álló 
emberek forogtak. Meteorra néztem, aki még mindig békésen feküdt. Tudtam,hogy 
el fogok aludni. Az orvos elaltatott. Maradék erőmet összeszedve barátom 
füléhez hajoltam és belesúgtam: „én is szeretlek Meteor,mindig is szerettelek”. 
Ezután a ló fejére borultam és körbevesz a sötétség. Elaludtam. Mindenütt 
fehérség,amerre megyek fehérség. Gondolom valami állomba csöppenhettem. 
Hangokat hallok. Szabályos koppanásokat. Pata hangokat. A távolból egy 
sárgaságot vettem ki. Ahogy felém vágtatott a folt annál jobban láttam,hogy ez 
egy ló. Nem voltak körvonalai és a teste mintha hullámzott volna. Vágtából 
ügetésre váltott,majd pár méterre előttem lépésre. Mikor elég közel került 
hozzám megállt. A ló nem más volt mint Meteor kiáltottam. És odabújtam hozzá. Ő 
is örült. Majd nagy meglepetésemre megszólalt. „ Nos sire látom nem sokat 
változtál.” Sire miért hív engem így? Hisz jóval nagyobb rangú nálam. A ló 
elmosolyodik. „Valószínű,hogy most látjuk egymást utoljára. De én soha nem felejtelek 
el”mondta. Én sem felejtem el soha.”De ha bármi gondod akadna gondolj nagyon erősen 
rám. És egy belső hangtól megkapod a választ.” Elhúzódott tőlem és még egyszer 
kimondta a szót amit annyira jó volt hallani „Szeretlek”. Ezután halványulni 
kezdett. Csak mosolygott. én is mosolyogtam. Aztán teljesen eltűnt és én ismét egyedül 
voltam a fehérségbe. Nem tudtam,hogy csak álmodtam vagy a ló tényleg 
beszélgetett velem. Hirtelen minden feltárul. A bokszomban fekszem. Felkelek és 
Büszkét látom meg. Nagyon meg volt viselve is. Megkértem,hogy mesélje el mi történt, 
amíg nem voltam magamnál. Mindent elmondott. Miután elaludtam leszedtek a 
sárgáról és feltettek a kocsi hátuljára. Azután Meteort leterítették egy szürke 
lepellel. És őt is feltették. Aztán az autó elindult és utána már nem látott 
minket. Valószínű engem kiraktak az istállónál és Meteort elvitték. De hova? 
Egyikőnk sem tudta. És ekkor egy lovász állt meg a bokszom előtt és kinyitotta. 
Egy idegen férfi lépett be rajta. Odajött hozzám, megsimogatott. És elmondta 
milyen szép vagyok. A lovász mellé még egy férfi lépett. Őt már láttam. A 
lovarda tulajdonosa volt. „ő az a csikó” mondta. Milyen csikó? „Nagyon szép. 
Lehet,hogy mégis megveszem” válaszolta az idegen. Megvesz? Csak pár pillanat 
múlva esett le. NE. A férfi folytatta”nemsokára érdeklődök,addig lovagolják be”. 
Nem ez nem lehet. ELVISZNEK A LOVARDÁBÓL.
 
 

 

 

 

 

 

Üdvözlök mindenkit. Egy hónap vánszorgott el,hogy Meteor 
elhunyt és,hogy az idegen férfi itt volt,hogy megvegyen. Egyenlőre nem történt 
semmi új. Sok lovász azt mondja nem vásárol meg,de mások meg azt,hogy megvárja 
míg betanítanak és már visz is el. A reggelinket rágcsáltuk Büszkével. Büszke 
is én is rengeteget nőttünk mióta elválasztottak a mamánktól. Most körülbelül 
akkora lehetek mint Meteor volt. Egy lovász lépett be a bokszomba. Megvárta míg 
befejezem a reggelit. Utána jól körbecsutakolt és rám rakta a kantárt. 
Tudtam,hogy jön a munka. Ezután kivezetett a bokszomból és ott pedig a nyerget 
rakta fel. Azért nem a helyemen rakja rám a nyerget,mert múltkor jól 
meghemperegtem nyereggel együtt. Olyan jólesett. Ki tudna ellent mondani? Hát 
én nem. Utána rám rakta a lábszárvédőt és már indultunk is ki a pályára. Büszke 
is jött utánam. A lábszárvédőt az ugratás miatt rakták rám. Csak mer én már 
simán átugrom a kisebb akadályokat. Büszke nem ugrik őt nagyon sokat futatják 
és minél gyorsabban. De most nem a szokásos pályára mentünk,hanem két kör alakú 
pályára. Büszkét bevitték az egyikbe engem pedig a másikba. A tréner már várt minket. 
A lovász váltott párszót vele majd elengedett. Futószár nélkül? OKÉ. Egyedül 
mentem körbe csak én. A tréner kirakott pár rudat. könnyedén átlépkedem rajtuk. 
Mikor megszoktam az új helyzetet ügetésre intet. Átügettem a rudakon párszor. 
Majd ismét lépés. Az ember közben felállított egy kisebb „X” alakú akadályt. 
Ügetésre intett és anélkül,hogy ugrottam volna csak átléptem az akadály felett. 
A tréner szép lassan egyre magasabbra emelte a rudakat míg végül már ugranom 
kellett,de nem túl nagyot. Ismét lépés. Közben gyorsan csinált egy olyan akadályt 
ahol a rúd vízszintesen fekszik. Nem volt túl nagy,de a kedvéért ugrottam 
egyet. Egyre feljebb rakta a rudakat. Míg végül tényleg ugranom kellet. Ahogy 
ott ugráltam ismét megjelent az idegen aki el akar vinni. Nem nagyon törődtem 
vele. Most,hogy már így beleéltem magam a munkába senki vagy semmi nem 
szeghette kedvemet. A férfi végig engem nézett. Még ugrottam párat aztán ügetésre 
intett a tréner majd lépésre. Pár kör után odahívott magához és visszavitt a 
helyemre. Nemsokára Büszke is megjött. Levették a szerszámokat és nagyon alaposan 
lepucoltak minket. Aztán magunkra hagytak. Büszkével nagyon sokat 
beszélgettünk. Főleg az ugratásról és a vágtáról. Ő galoppversenyekre készül,míg 
én az díjugratást valamint a díjlovaglást tanulom. Miközben beszélgettünk egy 
autó parkolt le egy ló szállítóval. Észrevettem és kíváncsian nézegettem. 
Gondoltam megint versenyre megy pár ló. Aztán kiszállt belőle az idegen férfi 
és rögtön tudtam,hogy értem jön. Nem. Büszke is tudta. Liftezett a gyomrom. A 
férfi egyenesen a bokszom elé jött és megsimogatott. Nem sokkal ezután jött a 
lovarda tulajdonosa és hívta,hogy írjon alá pár pappírt és fizesse ki a másik 
felét a pénznek. Elment. Büszkéhez fordultam. Tudtam,hogy nem fogom látni 
többé. Megkértem,hogyha látja a kancacsikókat és a mamámat adja át 
üdvözletemet. Megígérte. Kicsit beszélgettünk a régi szép időkről,Meteorról a 
mamákról és többi barátunkról. Nem sokkal ezután egy lovász rám csatolta a 
kötőféket és kivezetett a helyemről. Még egyszer utoljára körülnéztem és elbúcsúztam 
volt barátaimtól. És elballagtam a lovász után. Mikor odaértünk a ló 
szállítóhoz a lovász fel akart vezetni,de én nem akartam menni. Azért mert,itt 
voltak a barátaim és azért is mert féltem soha életemben nem utaztam még ilyen 
izébe. De a lovász nem engedett. Megelégeltem a húzogatást és két lábra 
emelkedtem. Az ember elesett és elengedte a vezetőszárat. Szélsebesen vágtázni 
kezdtem hátra a legelőkhöz. Két nagy karámkerítést is átugrottam, míg végül egy 
teljesen ismeretlen részhez érem a lovardába. Már nem a legelőn voltam. Fenyők 
voltak mindenűt. Egy ösvényt csináltak. Mivel elég kíváncsi természetű vagyok 
elindultam az úton. Nem volt hosszú. És amikor a végéhez értem egy nagy követ 
láttam meg. Mi lehet ez? Egy felirat volt rajta,de mivel ló vagyok nem tudok 
olvasni. Valamin mégis megakadt a szemem. Egy néven. Meteor. A bokszajtókra ki 
van írva a lovak neve és ezeket látásra tudom. Odasiettem a kőhöz. Még valami olyasmi 
állt raja a Meteor név alatt,hogy 1988-2010-ig. Ez mit jelent? Ekkor döbbentem 
rá,hogy a sárga ló itt nyugszik. Nem ijedtem meg. Csak álltam és néztem. Hiányzott 
a ló. Annyi emlék suhant végig az agyamon,hogy azt már leírni se tudom. Kitudja 
mennyi ideig álltam ott. Nekem évekig tűnt. Hirtelen elkezdett esni az eső. 
Olyan volt mintha Meteor sírna. Egy pók állt meg előttem. megsajnáltam szegényt 
és megszólítottam. Megkérdeztem mi a neve. Erre ő mondta,hogy nincs neve. Olyan 
nincs,hogy nincs neve valakinek. Na mindegy majd keresünk neked egy nevet. 
Kérdeztem nem akar-e a sörényem alá bújni? Szeretett volna. Lehajtottam a 
fejem,hogy fölmásszon. De még hozzátettem,ha megcsíp eltaposom. Ő erre azt 
válaszolta,hogy a pókok nem csípnek hanem harapnak. Elmosolyodtam és tudtam jó 
barátok leszünk. Sok mindent kérdeztem tőle. Elmondta,hogy ő egy darázspók. 
Megkérdeztem nem tart-e velem az új helyemre. Elmagyaráztam neki,hogy elvisznek 
innen. Beleegyezett. Akkor jó. Magamban elbúcsúztam Meteortól. Kivágtattam az 
ösvényről. A pók minden nehézség nélkül kapaszkodott. Átugrottam a kerítések 
fölött és odavágtáztam a ló szállítóhoz. Tudtam elkerülhetetlen,hogy elvigyenek. 
Egy lovász felvezetett a szállítóra. Odabent kikötött. És rám zárta az ajtót. Kinéztem 
a kisablakon láttam,hogy az új gazdám beül az autóba. A pók a szénatartóba 
mászott és befészkelte magát. Ránéztem és elmosolyodtam. Kérte szóljak neki,ha 
leszállunk. Azután elaludt. A gazdám elindította az autót. Berreg a motor. 
Elindultunk. Még utoljára visszanéztem a lovardára ahol felnőttem és annyi 
kalandot éltem át.   

 

 

 
Sziasztok. Múltkor ott fejeztem  be a történetet,hogy elvittek a régi 
lovardából. Most itt vagyok az újban. Ez egy nagyon szép,nagy és új lovarda. 
Pár éve épült. Itt versenylovakat tartanak és én vagyok az egyedüli fríz. A 
többiek mind angol illetve arab telivérek. A pók is itt van. A bokszom fölé 
szőtte a hálóját. Nagyon jól összebarátkoztunk. Ő mesél a pókokról én pedig a 
lovakról. Mindent elmondtam neki az életemről. Kivéve amikor Meteorral 
találkoztam álmomban,ezt még Büszkének sem említettem. Valahogy legbelül úgy 
érzem ezt nem mondhatom el senkinek. A barna lóra gondoltam és arra,hogy halott 
barátomnak megígértem,hogy legyőzöm. Bár erre nem került sor. Talán még az 
élettől kapok egy lehetőséget. Remélem. A barátom nagyon virgonc volt és 
rengeteg legyet elkapott. Bár itt nem érezte magát annyira kényelemben, mint a 
fenyők védelemében,mégsem hagyott el. Pedig mondtam neki,hogy nyugodtan 
keressen magának egy fát és élje az életét,de nem volt hajlandó elmenni. Nem 
kérlelhettem örökké,így végül hagytam had maradjon. A reggeli után kivittek dolgozni. 
Akadály mentessen ment a munka. Sőt itt már nem csak olyan pici vackokat kell 
átugrálnom mint a régi lovardában,itt már komoly akadályok vannak. Nagyon 
kedves velem a személyzet. Összeessen, ötvenöt ló van. Itt is külön istállóba 
van a két nem. Harminc kanca és velem együtt huszonöt csődör illetve herélt 
van. Az az újdonság,hogy vannak nagyon hosszú galopp pályák. Összesen kilenc 
ilyen pálya. És még a megszokott rendes pályákról se feledkezzünk meg,abból 
pedig tíz darab. Legelő is van egypár, méghozzá hat. Miután végeztem a munkával 
ismét kiraktak pár velem egyidős csikóval a karámba. Barátot nem nagyon 
találtam. Nem jött ki velem senki. Volt aki azért,mert nem olyan vagyok mint 
ők,mások pedig mert nem vagyok elég gyors. Nem esett túl jól. A régi lovardába 
én voltam a középpont,de itt nem. Nem bántottak és nem is küldtek el sehonnan 
csak látszott nem fogadnak be maguk közé. Bár a pók még mindig ott volt velem. 
Kijött velem a legelőre is. Mindig a sörényem alá bújt be. Aki messziről nézett 
azt hitte magammal társalgok azért mert nem látták a pici pókot. De nem bántam 
örültem,hogy van valakim. Sokat gondolkodtam barátom nevén,mire a Csíkosra 
jutottam (Köszönöm kedves Erika). A póknak is tetszett,így hát a Csíkos volt a 
tökéletes név. Beszélgetés közben egy tréner lépett oda hozzám. Rám csatolta a 
vezetőszárat és be akart vinni a helyemre. Nem engedelmeskedtem addig, míg 
Csíkos fel nem kapaszkodott rám. Azután mentem a lovásszal együtt. Bevittek a 
helyemre és olyan alaposan lecsutakoltak, mint még soha. Kikaparták a patámból 
a földet azután lezsírozták. A sörényemet és a farkamat is kiigazították. Alaposan 
kikefélték. Pár cent levágtak mindkettőből. Sőt még a lábszőrömet is 
megigazították. Úgy néztem ki mint aki valami fellépésre megy. Csillogtam még a 
szokottnál is jobban. Azután hoztak egy nagy szalagot és a nyakamba kötötték. 
Tisztára mint egy nagyúr,akit körülugrálnak a szolgái. Élveztem a helyzetet. És 
végül amikor már teljesen elkészültek magamra hagytak. Csíkos egy hosszú 
pókhálón fejjel lefelé leereszkedett hozzám. Jókat kacagott rajtam. Olyanokat 
mondott,hogy úgy nézek ki mint egy bájgúnár meg egy bombázó…mérgesen 
rákiabáltam. De ő csak mosolygott. Lépteket hallunk. Az új gazdám az akinek 
nemrég tudtam meg a nevét Albert. Micsoda név (már bocsánat, akit annak hívnak), 
de engem a hideg kiráz miatta. Ő a lovarda tulaja. Megáll a bokszom előtt és rám 
mosolyog. Megsimogat és dicsérget. Közben egy lány toppan be az istállóba. Nem 
lehet idősebb tizenöt évesnél. Albert szól neki,hogy jöjjön ide. A leányzó 
megindul felém és amikor meglát szó szerint ledermed. Én kíváncsian méregetem. 
Hosszú barna haja van. Kék a szeme. Farmert és egy pólót visel. És akkor Albert 
azt mondja „Boldog szülinapot kicsim” Kicsim vagyis lányom? „O,apa el sem 
hiszem,hogy őt kapom” válaszol a lány. Engem? Majd odarohan az ajtómhoz és 
kinyitja. Belép, és még jobban felcsillan a szeme. Átöleli a nyakam és azt 
súgja nekem „te vagy a világ legszebb lova”.
 
 

 

 

 

 

 
Köszöntelek benneteket. Alig fél hónap telt el azóta,hogy 
Tamara lova lettem. Hisz az új gazdim neve Tamara. Nagyon tetszik ez a név. A 
kislány igen-igen kedves velem, és amikor reggel felkelek,ő már ott ül a 
bokszomba és az aznapi dolgozat kérdéseit olvassa át. Szívesen elmesélem nektek 
egy napomat a leányzóval. Azt a napot amikor életembe úgy vonzódtam hozzá akár 
Meteorhoz,de először,had mondjam el, hogy a kislány nagyon hasonlít egy 
személyhez, furcsa,de tényleg. méghozzá egy lóhoz. Nem máshoz, mint Meteorhoz. 
Talán csak a véletlen műve, vagy babona, de ez tényleg igaz. Ugyanazokat a kifejezéseket 
használják. De nem zavar,így legalább érezhettem,hogy régi barátom még mindig 
velem van. Na, akkor nem tétovázok, tovább kezdem. Reggel kipattan a szemem és 
Tamara terméseztessen, már ott ül mellettem. Köszönésképpen odabújok hozzá és 
halkan nyerítek. A kislány megsimogat és puszit nyom az orromra. Elmond rólam 
minden jót és szépet, terméseztessen, én még jobban kihúzom magam. Miután 
véresre szeretgélt felállt és megvárta,hogy én is fel kelljek. Utána egy nagy 
répát húzott elő a zsebéből és elém tartotta. Több se kellett nekem,úgy befaltam 
a finomságot,hogy nyoma se maradt. A lányka elmosolyodott és mielőtt elment 
volna az iskolába még egy puszit nyomott az orromra. Aztán kilépett az ajtón és 
bezárta. Kihajoltam az ajtó felett és addig néztem a kislányt, míg ki nem 
sétált az istállóból. Nemsokára minden ló felébredt és már kezdődött is az élet 
a lovardába. Csíkos leereszkedett az orromra és addig beszélgettünk új gazdámról, 
míg nem jött meg a reggeli. Ez fincsi. Éppen egy méretes répát rágcsáltam. 
Minden étkezéskor kapok pár répát a zabhoz. Reggeli után a szokásos futtatás 
illetve ugratás ment. Simán átrepültem a méretes akadályok felett és egy híján 
az összesest teljesítettem. Miután végeztem vizes szivaccsal áttörölgettek és 
kiengedtek a legelőre. Csíkos nem volt velem. Elment aludni. Nem is zavartam. 
Elég unalmas volt csak legelészni. Dél körül lehet,mikor nagy sokára 
megérkezett Tami . Odaügettem a karámajtóhoz és üdvözöltem hangos nyerítéssel. 
Ő bebújt az ajtón és átölelte a nyakam „Szia nagyfiú”mondta. Elkezdett futni a 
karámba. Végre egy kis játék. Könnyedén utolértem és mellette vágtáztam. 
Szegény eléggé elfáradt. Vajon,hogy tudnék egyszerre vágtázni és a lány 
közelébe maradni? Bevillant az ötlet. Megálltam és akkor ő is. De,hogy vegyem 
rá,hogy felmásszon a hátamra? Hisz azt akartam elérni,hogy gazdim a hátamra 
üljön és együtt vágtázzunk a legelőn. De a lány mintha olvasott volna a fejembe.”Megengeded,hogy 
a hátadra üljek” kérdezte elképedve. Nyihogtam jelezve az „igent” és megvártam 
míg óvatosan felmászik. Nem volt könnyű dolga,mert a szőröm rettentő selymes 
volt,de végül sikert aratott. belemarkolt hosszú sörényembe. Nem volt túl nehéz 
a leányzó. Most ül rajtam először valaki. Tetszik. Nagyon jó. Szép lassan ügetni 
kezdtem, és amikor éreztem,hogy lovasom kényelmesen elhelyezkedett vágtára váltottam. 
Életem egyik legjobb élménye volt. Körbevágtáztunk a legelőn. Ő szorította a 
sörényem én pedig éreztem,hogy komoly kapcsolat születtet közöttünk.
 

 

 

 

 

 

Köszöntelek benneteket kedves olvasóim. Nem telt el egy 
nap,egy óra,sőt még egy perc se mióta utoljára írtam. minden ugyanott 
folytatódik, a kislány a hátamon ül és én fáradhatatlanul vágtázom. Át a 
legelőn minden alakzatban, amit ellehet képzelni. Nincsenek határok,se semmi csak 
ő és én. A lány közben a nyakamat paskolja, jelezve ő is élvezi a dolgot. 
Hirtelen kicsit meghúzza a derekát. Nem értettem mi történik először arra 
gondoltam,hogy azért csinálja mert elvesztette az egyensúlyát. Megálltam és ő 
egy szempillantás alatt leugrott a hátamról. A fülemhez hajolt és belesúgta 
„Bocsi nagyfiú,de most vége,ha apa meglát a hátadon nagy baj lesz…” és Albert 
felé mutatott,aki éppen a karám ajtótón bújik be. Mivel még senki nem ült a 
hátamon megértettem kis gazdám miért aggódik. Az apja elrontotta az 
örömöm…ünneprontó. A leány apjához sétált és én követtem. Valamiről 
beszélgettek,de nem nagyon figyeltem én a Tamit néztem. Olyan csodálatosan szép 
volt,majdnem szebb mint én. De csak majdnem. Végül Tamara kilépett a legelőről és 
hívni kezdett. Mentem én magamtól is. Egymás mellett besétáltunk az istállóba. 
Egy nyereg és egy kantár volt a bokszom előtt. Valamint egy martingál. A 
martingál engedelmet-len lovaknak van. Akik szeretnek lovasukkal ágaskodni…de 
nekem minek? Tamara levette a kötőfékem és kantárra cserélte. Azután rám rakta 
a nyerget és becsatolta a hevedert. Felrakta a lábszárvédőket és végül a martingállt. 
Látta,hogy nem tetszik a és a fülembe súgta,ez nem azért van mert nem 
bízik bennem,hanem mert Albert nem engedné lovagolni így első alkalommal. Csak nagy 
sokára esett le,hogy rám fog ülni ismét. Jaj,de jó. Miután végzett a 
felszereléssekkel felkapott egy kobakot és a fejébe húzta. Azután egy sámlit 
hozott mellém és ráállt. Albert megfogta a száram. A kislány tudta,hogy nem 
fogok megugrani,de akik még nem látták milyen szelíd ló vagyok azok elővigyázatosabbak 
voltak. Tami lehúzta a kengyeleket belerakta a bal lábát a másikat pedig 
átlendítette a hátam felett. Rajtam ült,újra!  Miután elhelyezkedett egy lovász 
pálcát adott a kezébe. Nem mintha kellett volna. A leányzó megfogta a szárakat 
és megnézte,hogy reagálok rá. Mikor látta az égvilágon nem csinálok semmit 
kivette a lábát a kengyelekből és szép lassan megfordult a hátamon. Leírt egy 
kört. Nem zavart a dolog és ezt mindenki látta. Ismét a kengyelbe volt a lába 
és a szárat is felfogta feszesen. Majd apró mozdulattal a számban lévő zablát 
balra-jobbra húzogatta. Megvárta míg lemegyek szárra és akkor kicsit az 
oldalamhoz értett a csizmáját én első apró kérésére megindultam lépésbe.  Kivezetett az istállóból egészen egy szép 
nagy gyakorlópályáig. Bevezetett és ott léptem pár kört. Utána ügetésre váltottam 
és olyan gyönyörűen mentem,hogy a kinti emberek szeme és szája „kicsit” tátva 
maradt. Ez az érzés felejthetetlen maradt számomra. Csináltam kiskört, 
átlóváltást…és még sok más újdonságot. Aztán végre beugratott vágtába. Úgy mentem, 
mint a szél. Nem ismertem határokat. Majd megint lépés. Közben egy tréner 
bejött a pályára és két kisebb „X”alakú akadályt állított fel. A leányzó 
lépéből vágtába ugratott és mielőtt ugorhattam volna mentünk egy egészkört. 
Aztán ráirányított az első akadályra,kicsit visszafogott én ellenkeztem és a fejemet 
előre hajtottam. Ő érezte,hogy így nem tudok ugrani,ha hátráltat. Kicsit előbbre 
hajolt és a fülembe súgta „Bíz bennem Darius”. Megfogadtam a tanácsot és már 
nem ellenkeztem. Az akadályhoz érve felemeltem két mellső lábamat a hátsó 
kettővel pedig elrugaszkodtam. Tamara azonnal a nyakam fölé simult és így 
hosszabb szárhoz jutottam. Előrehajoltam. Mikor a levegőbe hasaltam úgy 
éreztem,mintha a lány rám olvadt volna. Aztán éreztem,hogy a gravitáció nem 
enged tovább és felkészültem a landolásra. Két első lábamat a behajlított 
helyzetből előre emeltem,míg a hátsót behúztam. Teljesen hibátlanul értünk földet,legalábbis 
én így gondoltam és amikor kinti szurkolóim arcára néztem tudtam igazam van. Vágtáztam 
tovább és a következő akadályra összpontosítottam. Tökéletesen átíveltem 
fölötte. A lányügetésre fogott és végül lépésre. A kint felállt szurkolócsapatunk 
szinte ujjongott. A Tami rádőlt a nyakamra és csak simogatott. Aztán a fülembe 
súgta „Drága Darius,te leszel a legjobb ugró ló”. E szavak hallatán még jobban 
kihúztam magam. A jövőmre gondoltam és,hogy mekkora bajnok leszek. Új 
istálló,új élet,új Darius. Vigyázz világ mert jövök.  

 

 

 

Üdvözlök mindenkit. Összeszámoltam és lassan három éves 
leszek. Tamara minden nap lovagol rajtam. Nagyon élvezzük mindketten. És azt 
mondta indulni fogunk a legközelebbi ugróversenyen. Jaj, de jó. Végre 
megmutathatom, mire vagyok képes. Rengeteget ugrom és a díjlovaglásban is 
jeleskedek. Na akkor elkezdem a mai történetem. Reggel van most keltem. A 
gazdim már mellettem ül és simogat. Köszöntöm. Azután felnézek és Csíkost is 
üdvözlöm. Illetve csak akartam üdvözölni. A pók nem volt a helyén. Gondoltam 
biztos elment túrázni. Majd csak visszajön. A lány egy almát adott. Nagyon 
fincsi. Ma egésznap velem lesz a kislány nincs suli, hétvége éjjen. Nemsokára 
megjött a reggeli. Befaltam és tudtam, hogy most Tamival megyünk ugrani. Így is 
lett. Az én hercegnőm felrakta rám a szerszámokat felült a hátamra és már 
indultunk is ki a pályára. Tizennégy akadály volt. Mindegyiket átvittem 
tökéltessen. Kisgazdám úgy rásimult a nyakamra, hogy szinte összeolvadtunk. 
Miután végeztünk léptem pár kört és aztán kimentünk együtt a legelőre. A 
hátamon vágtázott és kisebb kidőlt farönkökön ugrattunk át. Csak ebédelni ment 
el és amikor visszajött egy egész zsák répát hozott és olyan ötlete támadt, 
hogy kettéállt a fülem (még jobban, mint eddig). Azt találta ki,hogy felül a 
hátamra és szétdobálja, a lovaknak a répát miközben én vágtázom. És én nem is 
kapok? A kislány felült a hátamra és elindított vágtába. Megfogta a zsák száját 
belenyúlt és kimarkolt belőle egy adag finomságot. Azután elhajította és a 
lovak azonnal vágtázni kezdtek az ínyencségért. A nyakamhoz hajolt és a számba 
tömött egy jókora vaskos répát. Nyami. Na így már oké,hogy én is kapok. Mentem 
tovább és a többi ló is jött utánunk. Én vezettem a sort. A lány minden lónak 
dobott párat terméseztessen nekem is elég sok jutott. Nagy sokára elfogyott a 
répa és akkor megálltunk. Este bevittek minket a lovászok illetve engem Tamara. 
Mikor beértem a bokszomba egy nyerítést hallok,de kitől. Elnézek a mellettem 
üresen álló bokszba és kitágulnak a pupilláim. Na, mit gondoltok ki állt ott? 
Büszke kiáltottam és régi barátomhoz siettem. Ő is örült,hogyne örült volna. 
Tami mosolyogva nézett rám. Elmondta,hogy a lovarda melyben egykor én is 
tartózkodtam megszűnt. És a lovak idekerültek, illetve a legjobbak. Jaj,de jó. 
Végre együtt a csapat. Büszkére néztem és megkérdeztem,hogy Csoda és Szikra is 
itt van-e. Ő bólintott és én majdnem nekiugrottam örömömben a bokszom falának. 
De barátom ajka kicsit lebiggyedt. Megkérdeztem mi bántja. Elmondta,hogy nem 
csak ők jöttek vissza hanem…hanem valaki más is. Ki? Büszke nagyot nyelt és rám 
nézett.  Majd kiejtette a nevet a száján. 
Lord. Először nem értettem,de miután elmagyarázta,hogy ez nem más, mint a barna 
ló,akkor ismét elkerekedett a szemem. Nem az nem lehet,őt miért hozták ide? Ne! 
De barátom nem csak kitalálta. A ló itt van, és a ménest fenyegeti, nekem, nos, 
nekem meg kell akadályoznom. Másnap mikor felébredtem Büszke és a gazdim 
várt,de a pók sehol. Üdvözöltem őket. Reggeli után ismét ugrottam. Hibátlanul. 
Azután kivitt a gazdim a legelőre és velem együtt nézte Büszkét amint fut. 
Mivel barátom galopp ló a hosszú pályákon fut és innen pont láttam miként 
szerepel. Egy zsoké felült a hátára és bevezették az indítókapuba két másik 
lóval együtt (az indítókaput galoppversenyeken használják. A ló innen indul, ez 
a start). Miután mindegyikük elhelyezkedett a kapuk szárnya kicsapódott és a 
lovak előrelendültek. Egy sárga ló vezet. Mögötte Büszke és hátul egy fekete. A 
pálya ezer méter hosszú. Elhagytak százötven métert és a sárga magabiztosan továbbra 
is vezet. Most körülbelül négyszáznál lehetnek. Büszke még mindig második és a 
hátsó ló kezd feljönni. Már kezdtem aggódni amikor…a feléhez érnek Büszke 
lovasa összegömbölyödik, a nyeregben kicsit hosszabb szárat enged a lónak. 
Barátom azon nyomban rákapcsol, és úgy húz, el a sárga mellett mintha az 
egyhelyben állna. Tovább galoppozik, most már ő vezet és száguld tovább. Legalább 
tizenöt méterrel előbbre van a második lótól és akkor célba ér. győzött. Hurrá. 
A gazdim felé fordulok és látom az ő arca is ragyog az örömtől. Nemsokára 
Büszke is csatlakozott hozzánk. Nagyon megdicsértem és Tami is. Aztán nagy 
hirtelen minden eltorzul. Lord lép be a legelőre és minden lovat félrelökdös. 
Amikor meglát, hátracsapja fülét és vágtázni kezd felém. Illetve nem is felém, 
hanem egyenesen Tamarát vette célba. Átsuhan a legelőn és készül, hogy gazdámon 
átrohanjon. Gyors pillantást vetettem a lányra és láttam le van dermedve. 
Biztosan nem fog elugrani a veszély elől. Így nekem kellett cselekednem. Nem 
hagyhattam még egy társamat odaveszni. A leányzó elé ugrottam,hogy megvédjem. 
Lord megtorpant és a magasba emelte mellső lábait. Követtem a példáját. 
Felemelkedtem és egy akkorát csaptam a ló fejébe,hogy azon nyomban elterült a 
földön. Felugrott és megpróbált megharapni,de én elhajoltam . És arra is volt 
lehetőségem,hogy a nyakába mélyesszem fogaim. Hátratántorodott és mérgesen rám 
vicsorgott. Én sunyítottam. Majd egy röpke pillanatot megragadva megpördültem. 
Most Tamarát láttam magam előtt,amint úgy néz rám mint egy gyilkosra. 
Megakadtam és ezt a barna kihasználta. A faromba harapott,de akkorát,hogy olyat 
még Meteor se tudott. Előreugrottam és feldöntöttem a kislányt. Ő a hátára 
esett. Láttam,hogy fél tőlem. De még egyszer nem óhajtottam elkövetni ugyanazt 
a hibát. Most nem tudtam ezzel foglalkozni. Hátranézek és látom,hogy ellenfelem 
elemelkedik első két lábával a földtől. Vagy ő,vagy én. Itt az idő. Behúztam 
hátsó lábim azután meglendítettem egyenesen a ló gyomrába találtam bele. Ő 
ismét elesett,de miután felkelt nem rontott rám, hanem elrohant. Én győztem és 
az összes ló körém gyűlt,hogy gratuláljon,de én gazdimhoz siettem. Szegény 
nagyon meg volt rémülve,de amikor meglátta,hogy győztem a nyakamba ugrott és gratulált. 
Na, most mi van? Először nem értettem. Gazdim belekezdett a dicsérő szavakba és 
végül rájöttem a másik ló miatt volt megrettenve. Puszit nyomott az orromra és 
elmondott rólam minden jót és szépet. Én Darius a csodaló.

 

 

 
Sziasztok. Alig egy hónap telt el utolsó bejegyzésem óta. 
Legutóbb legyőztem gyűlölt ellenségem és most tudom,hogy minden ló tisztel és 
szeret. Kivéve Lordot. Nem nagyon érdekel, mit gondol rólam. Nem jön egyik ló 
közelébe sem,mindig egyedül legel a karám másik felén. Tamara imád engem és én 
is őt,de ezt bizonyára már tudjátok. Büszke,Csoda és Szikra átkerültek ebbe a 
lovardába. Végre együtt a csapat. Be akartam mutatni nekik Csíkost,de sehol sem 
találom. Remélem nincs semmi baja. Mint már említettem előző történetemben Tami 
megígérte,hogy a legközelebbi díjugrató versenyen én is részt vehetek. Már alig 
várom. És tegnap jött a gazdim ebéd után szinte repült örömében és tudatta Büszkével, 
na és persze velem,hogy holnap nagy verseny lesz. Szinte kiugrottam a bőrömből. 
Jaj,de jó. Büszke is nagyon izgatott volt. A gazdim mindent elmondott. Először 
lesz a díjlovaglás aztán a díjugratás és végül egy galoppverseny. Délután 
kimentünk ugrani Tamival egy hibám volt a meredek akadály legfelső rúdját 
levertem,de utána már sikerült. A gyakorlás végeztével nem engedtek ki a 
legelőre. Féltek attól,nehogy valami bajom essék akárcsak Büszkének. Tami azt 
mondta a lovardából négy ló indul,de azt nem ,hogy kik. Azt tudtam,hogy mi 
ketten megyünk és ez a lényeg. Már csak az foglalkoztatott hol lehet Csíkos. 
Nem láttam már elég régen. Büszkével egész délután beszélgettünk. Ő már volt 
versenyen és kétszer lett első és egyszer második,de akkor is csak egy 
orrhosszal előzték meg. Kíváncsi vagyok most miként teljesít. Este még 
megetettek minket Tami adott mindkettőnknek egy jókora puszit aztán elment és 
mi pedig elaludtunk…Reggel korán keltem gazdim már előttem áll egy csutakoló 
szettel. Kivezetett a helyemről és olyan alaposan letisztított,ahogy 
annakidején a lovászok,amikor megkapott. De ő még a sörényemet is befonta. 
Nagyon szép lett Büszke szerint. Utána barátomat is letisztította,neki nem 
tudta befonni a sörényét hisz le volt vágva majdnem tövig. A galopplovaknak 
csak hátrány a hosszúsörény. Aztán hozta a felszerelésünket és lerakta a 
nyeregtartóra. Fehér nyeregalátét és egy teljesen új ugrónyereg. A kantárom a 
régi volt. büszke is új nyerget kapott. Bár neki az alátét piros, fehér és zöld 
színű volt. A kantárja egy kicsit eltért az enyémtől. Miután minden készvolt 
két ló szállító állt meg a parkolóban. A lány először felvezette büszkét, majd 
engem. Azután felhajtotta az ajtót és elment a másik két lóért. Albert és két 
tréner beült az autóba és már készvoltak az indulásra. Mivel pont háttal voltam 
a másik szállítónak nem láthattam két másik útitársunkat. Mikor a leányzó 
mindennel elkészült fogta a nyergeket és a kantárokat,majd beszállt velük a 
kocsiba. Elindultak a motorok és már mentünk is. Körülbelül egy órát 
utazhattunk,mikor végre leparkoltak a járművek. Kis gazdim azonnal kiugrott a 
kocsiból és lehajtotta az ajtót. Először Büszkét vezették le. Utána Tami 
feljött a szállítóba és rám csatolt egy vezetőszárat. Óvatosan levezetett. 
Amikor kiértünk láttam,hogy Büszkét Albert tartja és a másik ló szállító már 
üres. Kár,pedig meg akartam tudni kik utaztak benne. Körbenéztem és majdnem 
ötven ember állt körülöttem és engem nézett. Még jobban kihúztam 
magam,szerettem a középpontban állni. Sokan le is fényképeztek. Végül tízperces 
csábítás után bevezettek minket két üres bokszba. Az ablakunk pont rálátott a 
galopp pályára. Először a díjlovaglás volt. Majdnem kétórásra húzódott. És 
végre az én szakmaterületem következett. Gazdim kivezetett a bokszból és rám 
rakta a fehér nyeregalátétet. Azután a nyerget és a kantárt. Majd odahívta 
Albertet,hogy vigyázzon rám, amíg átöltözik és elrohant. Párperc múlva 
visszaért. Elámultam öltözékén. Fekete bőrcsizma,fehér lovas nadrág és ismét 
fekete,zakót viselt. Fején pedig egy új kobak díszelgett. Aszta ilyet még nem 
láttam. Albert a kezébe nyomott egy pálcát. A kislány nem szerette ütni a 
lovat,de apja nem nagyon engedte anélkül lovagolni. Lehúzta a kengyeleket 
azután beletette egyik lábát és fellendült a hátamra. Kisétáltam az istállóból 
Büszke sok szerencsét kívánt. Mikor kiértem a járatóba Tamara ügetésre váltott 
és egy kisebb „X”-et átugrattatott velem. Ötödikként fogok indulni és most a 
harmadik lovas van a pályán. Megszámoltam tizenöt akadály van. Az első három 
egy sorozat „X”. Utána jön egy oxer , majd egy kőfal,kerítés, palánk,kettes 
ugrás egy meredek,triple bar,vizesárok még egy kőfal valamint a végén ismét 
meredek méghozzá kettő és már sokkal magasabbak. Nehéz dolgom lesz az biztos,de 
remélem sikerül. A negyedik versenyző lépett ki a pályára,ami azt jelenti,hogy 
készülnöm kell. Lovasom a pálya bejárathoz vezetett és ott vártuk, míg végez az 
előttünk lévő. Eddig senki nem teljesített hibátlanul. Megfigyeltem a második 
kőfal után nagyon kicsi a hely a meredekhez és csak lassabb tempóval tudok 
rendesen ráfordulni. Kijött a negyedik lovas,nyolc hibaponttal végzett(ha egy 
rúd leesik, négy hibapont jár érte). Én következem. A szívem majdnem kiugrott a 
helyéről. Odaügettem a zsűri sátrához és Tami köszöntötte őket. Azután 
átvágtattam az indítókapun és kezdetét vette a verseny. A sorozat „X”-eket 
simán átrepültem.  Azután jön az oxer 
sikerült. A kőfal egy apró nehézséget okozott,de megbirkóztam vele. A kerítés 
nem volt akadály. A palánk is simán ment. A kettes ugrás elég magas volt,de a 
végén csak sikerült. A meredekkel mindig is gondjaim voltak,de az elsőt 
sikerült átugranom a tripe bar soha nem volt nehézség,ahogy most sem. Imádom a 
vizes árkot. És akkor jött a második kőfal. Átugrottam,de még leérkezés előtt 
elfordultam,hogy könnyebben vegyem az utolsó akadályokat,de ezzel lovasom egyensúlyát 
is megzavartam. Tami kengyeleit elveszítette és nem úgy tűnt, mint aki újra bele 
tudja tenni a lábát. De ha megállok, kizárnak a versenyből. Azt már nem. Tami 
közben megtalálta az egyik kengyelt. Így még volt egy kis esélyem. Átugrottam 
az utolsó előtti meredeket. És mentem tovább az utolsóra. Ha ez sikerül 
nyerünk. Elrugaszkodtam. Tami a nyakamra simul, és együtt repülünk. De az 
akadály felett a lány balra kezd dűlni. Jaj, ne le fog esni! Próbáltam a másik 
irányba dűlni,de ez nem sokat segített. Amikor már minden veszni látszott a bal 
oldalamon, méghozzá a bordámon nagy csípést éreztem. Ösztönösen arra kaptam a 
fejem és ezzel sikerült megtámasztanom a lányt. Ő kihasználta az alkalmat és 
visszacsúszott a helyére. Nehezen,de földet értem. És vágtáztam tovább 
átszabtam a célon és hibátlanul teljesítettem. Én a csodáló Darius. Az időm egy 
perc huszonkét másodperc volt. nagyon jó. Tami ügetésre váltott majd lépésre. 
Nem értette a dolgot,ahogy én sem. De nyertünk és ez a lényeg. Albert ujjongva 
rohant hozzánk lányát lekapta rólam és magához ölelte. Eddig elsők 
vagyunk,remélem így is marad. Majd a leányzó bevezetett a helyemre leszedte a 
szerszámokat és elrohant átöltözni,hiszen ő volt Büszke zsokéja is. Mindent 
elmondtam a barátomnak miközben őt egy tréner nyergelte. De az utolsó akadálynál 
megakadtam még mindig nem értettem mi is történt valójában. Oldalamra néztem 
ahol a szúrást éreztem. Egy nagy hólyagszerű izé volt rajta. De mi ez? Ekkor 
egy sárgás fekete pici folt mászott a csípésre és elámultam. Na, mit gondoltok 
ki volt az. Csíkos kiáltottam és rájöttem,hogy ő harapott meg. Ő is örült. 
Kérdeztem miért nem jelent meg eddig. Elmondta,hogy aludt,méghozzá a fülembe. 
Hogy lehet ott aludni? És miért nem vettem észre? Elmagyarázta,hogy az ő puha 
hálója nem zavar senkit és mivel érezte a veszélyt cselekednie kellett. Most először 
örültem,hogy belém mélyesztette a csáprágóit. Büszkét közben kivitték. A 
járatóban bemelegített. Megszámoltam nyolc ló lesz az ellenfele. Beálltak a 
rajtgépbe. És akkor kicsapódott a kapuk szárnya. Ultrahang vezet második Tűzcsóva 
harmadik Árny és negyedik Büszke...tudósította a bemondó. A pálya ezer méter. 
És most körülbelül kétszáznál lehetnek. A mezőny továbbra is változatlan. 
Amikor a négyszázas táblához érnek a lovak Tűzcsóva megkezdte a hajrát. Büszke 
mögött jönnek föl a lovak. Ultrahang két hosszal vezet. De itt jön Büszke. És 
megelőzi Árnyat. Sőt egyre jobban jön föl. Tűzcsóvát vette célba és elszáguld mellette. 
Második. A nyolcazás póznánál Ultrahang kezd fáradni és Büszke ezt kihasználja, 
elhúz mellette és megy tovább a sárga vezet és száguld tovább. Beér a célba 
négy lóhossz előnnyel. Második Tűzcsóva,harmadik Ultrahang,negyedik Árny… Nyert 
éjjen. Albert lépett be a bokszomba és rám csatolt egy vezetőszárat a pók a 
sörényem alá mászott. Kivezetett az ugrópályára. Most jön az eredményhirdetés. 
Nagyon izgulok. De ekkor megakad a szemem két lovon, egy barnán és egy feketén. 
Szikra és Csoda volt. Nagy örömmel köszöntem nekik. Ők is meglepődtek. És 
elmondták,hogy az ugróversenyben vettek részt.  
Én is. Közben megérkezett Tami és megfogta a szárat. Húsz ló indult a 
díjugratásban. Harmadik Szikra. Második Csoda és első Darius. Amikor elhangzott 
a nevem nem akartam hinni a fülemnek. Első lettem én Darius a csodáló.
 

 

 

 

 

 


Sziasztok,bocsi,hogy ennyi ideig kimaradtak a történetek 
csak a gazdimnak mostanában elég sok dolga van. Német,fizika,biológia,kémia…rengeteget 
kell tanulnia,de most itt vagyok, és írok szóval kezdhetjük? Rajta. Két év telt 
el első győzelmem óta és mondanom sem kell, az óta is megnyerem párat. 
Gazdimmal tizenhat versenyen voltunk és kettő kivételével mindegyiken első 
lettem. Nagyon izgulok most is éppen a ló szállítóba vagyok, társaim nem jöttek 
velem itt most csak én futok, illetve ugrom. De persze a legjobb barátom Csíkos 
nem maradt otthon,ő az aki egyetlen győzelmemet se hagyná ki. Most is egy versenyre 
tarok. Ez elég nehéz lesz és ha megnyerem…hú akkor biztos nagyot teljesítek. 
Leparkol a szállító és a szokásos módon miután kivezet Tami rengetegen megsémiznek,lefotóznak 
és ölelgetnek,ebből meg lehetne gazdagodni. De gazdim  csak mosolyog miközben a rajongóim cirógatnak 
és bölcs tanácsokkal látja el a kíváncsiskodókat.  Imádja a verseny előtti tömeget,bizalmat és 
melegséget önt belé és persze belém is. tízperces csábítás után kiverekszünk az 
emberek sokasága közül és bemegyünk egy istállóba. Itt végre nyugalom van. Albert 
lép a lány mellé és közli,hogy  benevezte. 
A tizenkettedik, vagyis utolsó versenyzőként lépünk a pályára. Nem baj,sőt így 
még könnyebb is legalább megleshetjük a  gyenge pontokat és okulhatunk belőlük. Tami 
elment átöltözni. Nem akart késlekedni. Én addig Csíkossal beszélgettem. Mivel 
innen nem nagyon látni a pályát, megbeszéltük,hogy ő felmászik az eredményjelző 
táblára. Kiugrott az ablakomon és milyen óvatosan csak tudott elindult a 
járókelők között,hogy elérje célját. Albert lépett a bokszomba és rám rakta a 
kantáromat. Kivezetett a helyemről így nem láthattam a pók alakítását. Remélem 
nem lépett rá senki. Az ünneprontó Albert tudatán kívül mindig keresztbe tesz a 
boldogságomnak. Tamara pompás öltözékében elénk toppant és megvárta, míg apja 
felrakja a nyerget is. Azután a nyakamhoz bújt és megszeretgetett. Miután 
felszállt megfogta a szárakat és kivezetett a járatóba. Szinte táncoltam a leányzó 
alatt annyira vártam már az akadályokat. Most a hatodik ember versenyez. Elég 
szánalmas minden harmadik akadályt elrontja. Megszámoltam tizenöt akadály lesz. 
Az első négy akadálykerítés,melyek egyre jobban magasodnak. Utána két oxer,majd 
egy palánk,két kőfal,két vizesárok,két meredek,kőfal és a legvégén egy Triple 
bar ami elég magas. A kerítések nem lesznek egyszerűek,de talán sikerül. Az 
utolsó kőfalnál viszont jobban aggódom eléggé közel van a b(á)rhóz. Remélem 
sikerül. belépett a nyolcadik versenyző a pályára. Tami ügetésre váltott és pár 
kör után vágtára váltottam és egy felalított palánkot átrepültem bemelegítés keppen. 
Azután pár „X”-et,bár az élesben nem találkozom majd efféle akadályokkal,de 
gyakorlásnak kivalló (nagyobb versenyeken nincsenek „X”-ek). Még ugrunk párat 
aztán amikor belép a tizenegyedik lovas a pályára Tami a pálya bejáratához 
vezetett. Eddig nem volt teljesen tökéletes egyik versenyző eredménye sem,de 
majd a mienk…Hat hibaponttal távozott az utolsó előtti lovas és ő vezet. 
Belépek a pályára és a bírók felé ügetek. Közben meglátom Csíkost éppen most helyezkedett 
el a hálójában. Biccenek neki és megállok a bírák előtt. Tami köszön, és 
egyenletes vágtára irányít. Mikor átlépek az indítókapun és ezzel megkezdődött 
a verseny.  Az első harmadik kerítés sikerült 
a negyediknél majdnem orra estem,de a végén sikerült. Az oxerek meg se 
kottyantak. A palánknál nagyon el kellett rugaszkodnom,de nagy bánatomra 
leesett a legfelső rúd. Ez három hibapont,de még nyerhetek. A két kőfalat átrepültem 
mint egy madár. A vizes árkok nagyon nehéz volt,de siker. Két meredek ismét győzelem. 
A kőfal jön és valahogy úgy érzem nem fog menni. Tami észreveszi a feszültségem 
és megpaskolja a nyakam. Ezzel jelezte,hogy bízzak meg benne. Már csak pár 
lépés és ekkor megállok az akadály előtt. Tami erélyesen az oldalamba rúg és 
akkor helyből elrugaszkodom. Szinte megjósoltam  egy kőfalat nem lehet lendület nélkül átvinni. 
A hátsó lábam beakadt a kőfal tetejébe és előrebuktam. Lovasom előreesett és egyenesen 
a szemben lévő triple bárba ütközött,méghozzá fejjel. Feldöntötte a bárt és 
elnyúlva feküdt rajta. Én is a kőfalnál feküdtem. És éppen a lányt néztem. 
Felém fordította a fejét és láttam,hogy sír,de közbe mosolygott. Aztán megmerevedett 
és lecsukódott apró szemhéja. Én csak ott feküdtem és nézem amint emberek 
sokasága hullámzik a lányhoz. Aztán engem is elfog az álmok világa… 

 

 

 

 

Sziasztok,most nincs kedvem húzni az időt. Máris kezdem a történetet. 
Egy bokszban ébredek, felemelem a fejem és körbenézek. Nem látok semmit csak 
négy falat. Nagy nehezen,de felállok. Iszonyú fájdalom hasít bal hátsó lábamba. 
Hátranézek sebesült végtagomra,látom,hogy be van kötve és valami merevítő szerű 
van raja. Odabaktatok a bokszajtóhoz és kinézek rajta. Hosszú folyosó tele bokszokkal. 
Felnyerítek,jelezve én is itt vagyok. Pár hang jön vissza válaszul,de egyik sem 
ismerős. Rádöbbenek, nem a saját helyemen vagyok még csak nem is az istállóba. 
Ahogy a helyzetből kiveszem valami kórházszerűbe rakhattak. Tamira gondolok ő 
is megsérült. Szegény kislány biztosan ramatyul lehet. Meg vagyok róla győződve 
látni sem bír többé. Azt hiheti direkt dobtam le a hátamról. Szegény. 
Visszaoldalgok a fekvőhelyemre,úgy érzem magam, mint egy seggberúgott kutya. 
Fejemet a szalmába temetem és nyöszörgök. Tekintem, a plafonra szegezem és 
Meteorra gondolok. Amikor vele élem azt gondoltam a világ legnehezebb dolga 
megérteni a vén mentort,de tévedem. A mostani állapothoz képest a lóval való 
együttlét maga a paradicsom volt. Ki hitte volna,hogy egyszer ilyet gondolok? 
Ahogy a mennyezettet vizsgálom, egy apró sárga folt ereszkedik az orromra. 
Felfigyelek a furcsa tényezőre,de engedem, had foglaljon helyet. Felderül a szemem, 
mert egy darázspók van az orromon. 
-Csíkos –kiáltom A nyolclábú sárgaság furcsán 
mered rám. Úgy néz rám mint aki megőrült. Kérdőn pillantok vissza rá. Nem ismer 
meg? Talán elveszettem az emlékezetem vagy valami ilyesmi. Talán nem is régi 
barátom áll előttem,lehet,hogy csak képzelődöm és még a végén kiderül senki 
nincs is a bokszban rajtam kívül. Elfog a rémület. Nem csak barátaimat hagytam cserbe? 
Még saját magamat is? Végül, amikor már az öntudatlanság szintjén vergődöm, a 
pók megszólal. 
-A papát keresed?- kérdi. 
-Papát?- Meresztem nagyra,már amúgy is hatalmas 
szemeimet. 
-Csíkost az apukám. Őt?- gondolom, nem nagyon van 
más pók, akinek Csíkos a neve,vagy egyáltalán van neve. 
-Igen őt keresem-felelem és reménykedek,hogy az 
én Csíkosomról van szó. A kis sárgaság felkúszik hosszú hálóján. Utána kísérem tekintetem, 
míg fel nem ér és eltűnik a gerendák között. Nemsokára ismét előbukkan egy 
kicsivel nagyobb folt társaságában. Mikor mindkettő pókica leér az orromra és 
jobban megfigyelem, az új vendéget rájövök,ő régi barátom. 
-Csíkos- sikítom és közelebb nyomom fejemet 
hozzájuk. 
-Üdv Darius… rég láttuk egymást. –vigyorog a 
barátom- ő itt Toby(Köszönöm Annamária. Megígérem a következő szereplő a „Toby”nevet 
kapja.)  a fiam,bizonyára már találkoztatok. 
- Mutatja be az új vendéget. 
-A fiad? –hüledezem- Mikor barátkoztál össze más pókokkal? 
-Amíg ájultan heverésztél. – fogja rövidre a kissé 
sértő választ a fiú apja helyett. Nem tetszik a modora,de nem teszem szóvá. 
Csíkos viszont igen. 
-Ejnye Toby, Darius régi barátom nem érdemli 
meg,hogy így beszélj vele. – Korholja apja,majd hozzám intézi a mondandóját. – 
Tudod miután majdnem négyhétig nem voltál magadnál és ha felkeltél pár percre 
is összevissza hadováltál és egyfolytában Tamaráról beszéltél,ezért   találtam 
egy barátnőt akivel lettek közös kicsinyeink. Eleinte jól mentek a dolgok aztán 
Donna,Toby anyukája úgy döntött nem marad velem többé. Elvitte a gyerekeket én 
nem akartam hagyni,de mivel ő az anya nem vehetem el tőle a kicsiket. Mind a 
száznyolcvanat magához vette,kivéve Tobyt aki nem volt hajlandó menni,így egyetlen 
fiam itt maradt velem. - Csak hüledezem. 
-Na és Toby,hogy boldogulsz apáddal nem megy az 
agyadra néha? – Kérdezem viccelődve,hogy minél jobban összebarátkozzak vele. De 
ő kicsinylően megrántja a vállát és csak egy cifra mondatot pazarol rám. 
-Én választottam a sorsom,nem? –Úgy érzem nem 
nagyon akar velem kommunikálni,ezért nem erőltetem. Majd feloldódik. Csíkos 
elmesélte röviden miként szállítottak ide a kórházba. Elmondta,hogy eltörött a 
lábam és épphogy csak meg tudtak menteni. Gazdim az óta sem látogatott meg… Szegény 
Tami biztosan teljesen kikészült. Ahogy gondolataim a magasban repkednek 
Tamarával kapcsolatban lépteket és egy nyikorgó kerék hangját hallom. A pókok 
is felfigyeltek és felmásznak hosszú hálójukon. A bokszom előtt megállnak első 
látogatóim és kinyitják az ajtót. Elkerekedik a szemem. Nem tudom valóság-e 
vagy csupán álom,de ami velem történik az nem normális. Azt gondoltam többé nem 
találkozom emberi ismerősökkel,de,hogy a legjobb barátom legyen, a látogatom. 
Ki más lehetne, mint Tami! Tolókocsiban ül és az egyik lába be van gipszelve. Mellette 
Albert áll,nem hittem volna,hogy így fogok örülni az apjának valaha is. Kisgazdám 
szeme felvillan és kiejti számomra a világ legszebb mondatát 
-Szia, nagyfiú!

 

 

 

Üdvözlöm minden kedves rajongómat, régieket és ujjakat. Akik 
most olvassák először Darius a csoda ló naplóját őket is szeretettel várom történeteimmel. 
Azért vagyok ennyire boldog hisz kis gazdám Tamara,akiről azt gondoltam többé a 
lovak közelébe se megy, most itt van,bár tolókocsiban és a hátamra se tud 
felülni nem mintha én, fel tudnék állni,de nem baj mindketten örülünk a 
másiknak. Sőt még  Albert is aki tudta 
ellenére is rosszat tesz,de nem baj az életet másképp el sem tudnám képzelni. 
-Ó,Darius annyira örülök,hogy újra 
látlak-áradozik a leányzó-azt hittem soha többé nem foglak látni. – Fura, én 
ugyanezt gondoltam. Megpróbálok felállni,de sajnos nem sikerül. A lány 
átkarolja hosszú pompás nyakam és a fülembe súgja. 
-Soha nem hagylak el drágaságom. Darius szerelek 
mindig is szerettelek!- Ez a mondat mintha ismerős lenne. De tényleg 
valahol,valaki már mondta ezt nekem!- Szeretlek - suttogja a kislány még 
egyszer. Ekkor leesik a tantusz. Tudom ki mondta ezt nekem. Ezek voltak 
haldokló barátom utolsó szavai. De a lány nem lehet Meteor. Az teljesen ki van 
zárva. Vagy mégis? Nem tudom. Szelíden elhúzózódom tőle és az arcát vizsgálom. 
Meteor vonásait kutatom,talán akad valami, ami a lóra emlékezet. Van is a 
szemük. Mindkettőnek barna,de ez még nem magyaráz semmit. Alaposabban kezdem 
nézni a lányt. Ő furcsán tekint vissza gyanakvó szempáromba. Nem találok 
semmit,talán még a sörény és a haj ugyanolyan színű,de ez is lehet a véletlen 
műve. Hirtelen beugrik az álmom. Mikor elaltattak, mert nem voltam hajlandó a 
ló mellől tágítani. Barátom azt mondta akkor,ha bármiben segíteni kell, 
gondoljak erősen őrá és válasz érkezik kérdésemre. Így is teszek. Elképzelem a 
vezér minden vonását. Egy belső hang meg is szólal „Figyeld meg a lány 
vonásait”. Kicsit meglepődöm,de nem akarom,hogy bárki is bolondnak nézzen. 
Ezért azt teszem, amit a hang tanácsolt. Figyelem az arckifejezéseket,minden 
apró részletet, ami utalhat valamire. Először nem látok semmit,de aztán 
észreveszem a kis jelet, ami akkor szokott előlépni, ha régi barátom ideges 
volt. Tami is idegesnek, látszik rajta,félt,hogy elveszítjük egymást. És ezzel 
el is „árulta”magát. a szeme alatt és az orrán kicsit felráncolódik a bőr. Nem 
nagyon lehet észrevenni, ha nem, figyelném elég erősen,de így már látom. Ő 
Meteor! Legalábbis a lelke. A lány rám néz és elmosolyodik. 
-Okos vagy Darius,tudtam nem leplezhetem sokáig a 
titkom. – Súgja a fülembe. Ledermedek,hát igazam van?  Tudtam. Így még jobb, egyáltalán nem 
bánom,hogy barátom velem tart. Csak azt sajnálom,hogy nem tudunk beszélgetni. 
De majd megértjük egymást,eddig is megértettük. Erőt veszek magamon és 
felállok. Sikerült, állok. A lány arcához tolom fejem és enyhén horkantok, mint 
válaszként. Aztán megpróbálkozom gondolatban üzentet küldeni neki.”Örülök,hogy 
újra látlak barátom.”. A lány elmosolyodik. 
-Én is örülök,hogy látlak. – válaszolja. Leesik 
az állam. Megértette, amit küldtem neki. Király. A lány puszit nyom bársonyos 
orromra és most már tudom érdemes volt élnem.

 

 

 

Fehér kerítésoszlopok százai suhannak el mellettem, illetve 
a ló szállító mellet, amelyben állok. Köszöntök mindenkit körülbelül hathét 
telt el mióta írtam, ennyi időt voltam kórházba. Nem nagyon élveztem az ott 
töltött időt, csak az ritka pillanatokat mikor Tami meglátogatott. Őt már pár 
napja hazaengedték,de nekem bent kellett maradnom megfigyelésen. Most viszont 
itthon vagyok Csíkossal és Tobyval együtt. Újonc barátom nem nagyon akar 
megbékélni a gondolattal, hogy apja és én jól kijövünk egymással. Végre egy 
örökkévalóságnak tűnő idő után leparkol a kocsi és leengedik a rámpát. A pókok 
már a fülemben vannak,nem tudom, milyen képet vágnának az emberek, ha két 
nyolclábú sárgasággal állítanék eléjük. Biztos nem repesnének. Gazdim feljön 
hozzám és levezet. Végre teljes egészében láthatom újra a lovardát. Ez az érzés 
leírhatatlan. Csak annyit tudok mondani bárki szeme elé kerül az többé szeret 
majd élni. Belépünk az istállóba. Rengeteg ló üdvözöl, köztük egy régi 
társam,akit soha nem felejtek el. Büszke. Végre láthatom a lovat. Születésemtől 
fogva ismerem,azaz már öt éve. Tamara hagyja had üdvözöljük egymást aztán 
bevezet az egykor otthont nyújtó bokszomba,mely mióta elmentem üresen áll. 
Gazdim az etetőre mutat.
-Készítettem neked egy kis vitaminbombát!- 
Dicsekedik, mosolyogva. Megvárom, míg leveszi a kötőfékem és átölel,azután 
nekiesek a finomabbnál-finomabb csemegéknek. Isteni finom. Alma,répa,zab, sőt 
még helyenként egy-egy kockacukor is elvan dugva. A leányzó türelmesen kivárja 
míg végzem,azután komolyan,emelt hangon belekezd mondandójába…
-Tudod Darius valamit muszáj megtudnod…- mondja 
elkeseredett arccal. Kérdő pillantást intézek Büszkéhez. Ő sem érti a dolgot. 
Majd,hogy ne tűnjek, idiótának gondolatban felteszem a kérdést „Mit?”. A kislány 
a földet bámulja.
-Valószínű soha többé nem állhatsz, rajthoz- 
motyogja. Ledermedek,tudtam,hogy ilyen komoly sérülés után még az is csodával 
határos,hogy felépültem. A versenyre nem is gondoltam.”De hát nekem ez volt az 
életem értelme. Ha nem mehetek többé akkor minek is vagyok?”- álmélkodom. 
-Darius ez engem nem érdekel,ha versenyzel,ha nem 
akkor is együtt maradunk. Én téged soha nem hagylak el. – Mondja csillogó 
szemekkel.  Közben szembejut valami,hogy 
kicsit fokozzam a hangulatot. „Szeretném neked bemutatni két barátomat”- 
mondom. A lány kérdő pillantást vet rám aztán bólint. A fülemben lakókhoz 
intézem szavaim (csak az állatok értik,ha beszélek).
-Csíkos,Toby! Szeretnélek titeket bemutatni 
Taminak. – válasz helyett kimásznak a fülemből, egyenesen le az orromra. Tami 
szája tátva marad. „Ők az egyik legjobb barátaim”- irányítom gondolataimat. Hagyom, 
amíg a pókok lemásznak az etetőm széléhez. Azután felemelem a fejem és büszkén 
méregetem gazdim. Nem jut szóhoz…és végre nagy sokára magához tér.
-Milyen szépek- ámuldozik. Hú,már megijedtem,hogy 
nem fog neki tetszeni. – megfoghatom?- kérdezi. Nyolclábú barátaimra nézek, 
szerintem nem zavarná őket a dolog. Biccentek. Óvatosan lefekteti a tenyerét az 
etető pereméhez és megvárja, míg felmásznak rá az apróságok. Párszor körbeengedi, 
őket tenyerén aztán leengedi az ablakpárkányra mindkettőt. 
-Csodálatosak- vigyorog. Párszor még megpuszilgat, 
és dicsérget, aztán hagyja,hogy megbeszéljük az új fejleményeket. Büszkének 
mindent elmondtam, kicsit elképedt a baleset hallatán… Egy héttel később Tami 
végre kivitt az első gyakorlásra. Sokan megnéztek. Albert,nyolc tréner és 
tizenkét lovász. Nem akartam előttük beégni. Pár körlépés után már ügettünk is. 
Jó volt újra a pályán lenni. És végül a várva-várt vágta. Úgy suhantam, mint 
akit kerget egy kutya. Miután kifutottam magam újra ügettünk átmentem pár 
járóiskolán és mondanom sem kell sikerült. Azután kisebb „X”-ek. Mindegyik 
teljes siker. Egyre feljebb emelték a rudakat és rájöttem,hogy a versenyen sem 
volt kisebb. Végül egy kőfal felé vesszük az irányt olyan mint milyen felett 
elestem. De most nem hibázhatok.  Még két 
vágtaugrás és akkor elrugaszkodom és repülök. Repülök át az akadály felett. 
Tami rám simul és mint,ahogy még soha átszárnyalok a kőfal felett. Ügetésre 
váltunk és lépésre. A lány ahol ér puszil és ölelget. Majd a fülembe súgja.
-Bebizonyítottad ez előtt a sok ember előtt mire 
vagy képes, drágaságom. És van egy jó hírem újra versenyezhetsz. Sikerült 
rávennem apát,ha ez a kőfal sikerül,akkor újra rajthoz állhatsz. – Szinte 
kiugrom a bőrömből a mondat hallatán. Újra az akadály felett? Nos benne 
vagyok.   

 

 

 

Sziasztok! Ígérem ez lesz a legszebb történet írói 
pályafutásom során. Kezdhetjük? Rajta! Ló szállítók sora megy a következő 
versenyre. Én is itt állok az egyikben. És ami a legjobb az egészben most 
minden barátom velem tart. Ők is versenyeznek. Tamival rengeteget gyakoroltunk 
és mostanra már csúcsformában vagyunk mindketten. Két pókbarátom is velünk 
tart. Leparkol az autó Büszke velem utazott a két kanca pedig egy másik 
szállítón. Gazdim kivezet minket. A szokásos rajongótömeg vesz körül. Mindenki 
kérdezgeti a lányt,hogy épültem fel ilyen hamar. Tami csak mosolyog és válaszol 
az őt elözönlő kérdésekre. Itt-ott szinte lenyúzzák rólam a bőrt,úgy simiznek.  Húszperces „szenvedés”után végre mehetek egy 
üres bokszba. Büszke pont mellettem van. Nem sok időm van pihengetni,hisz 
harmadikként indulok. Akiknek még nálam is nehezebb dolguk van az Csoda és 
Szikra. Ők indulnak először. Albert felszerszámoz és kivezet. Tami elment 
átöltözni. Büszkének van a legkönnyebb dolga,mivel ő nem ugrik hanem fut. És a 
galoppverseny az ugratás után van.  
Gazdim hihetetlen öltözékében jelen meg előttem. Fehér nadrág,fekte 
zakó,fehér kesztyű és a gyönyörű kobak sem  
maradhat el. Lehúzza a kengyeleket és felpattan. Apja kíséretében 
kivezet a gyakorlópályára. Ott lépünk pár kört,utána ügetés és végül vágta. 
Körülbelül öt akadályon suhanok át. Csoda lép elsőnek pályára. Mindig is 
tudtam,hogy a kanca nagyon jól ugrik,szerintem vele lesz csak gond a többieket 
lehagyom,meg talán Szikra jó még. Csoda négy hibaponttal végzett. Vagyis ha 
nyerni akarok nem szabad hibáznom. Szikra vágtat a pályára. Tami a pálya elé 
vezet és együtt megvizsgáljuk az akadályokat.  
tizenöt összeessen. Két oxer,egy triplebar,két vizesárok,három 
meredek,két sövény,két kerítés,három palánk és a végén a rettegett akadály a két 
kőfal. Szikra a két utolsó palánkot verte le. Nyolc hibaponttal jelenleg 
második. Nem lesz egyszerű ez a verseny. Kiüget az arab ló. Most én jövök. 
Beügetek a bírók elé gazdim köszön. Vágtára válltok és átszabok az indítókapun. 
Az első két oxer ment mint a karikacsapás. Az az  egy triplebar elég magas volt,de sikerült. 
Csíkos és fia egy lámpaoszlopról figyelt minket. Két vizes árkot úgy 
átléptem  mintha ott se lettek volna. A 
három meredeknél sikerült nem elkövetnem Szikra hibáját. A két sövény kicsit új 
volt,hisz korábban nem volt ilyenfajta akadályokban részem,de simán átugrottam. 
A kerítések a régi „barátaim” is sikerültek. Három palánk mint ha ott se lett 
volna. Viszont a kőfal már más tészta. „Tami kicsit félek”- üzenem a lánynak. 
-Ne aggódj, drágám veled vagyok-suttogja, a lány- 
bíz bennem. –Remélem, komolyan gondolja. Hisz életemben nem láttam még ekkora 
falat. Még két vágtaugrás és elrugaszkodom. Repülök és leérkezek. Az utolsó 
akadály,ha sikerül enyém a győzelem. Gyors vita önmagammal és végül hagyom, had 
sodorjon magával a lendület. Elrugaszkodom, becsukom a szemem…és már csak a 
túloldalon nyitom ki. Sikerült! Megcsináltam! Átszáguldok az időmérő kapun és 
vége. Albert és jó pár tréner rohan felénk. 

-          
Tudtam,hogy megcsinálod, kicsim- sikítja a leányzó. 
Szinte el se hiszem,hogy sikerült. Ez egy nagyon sokat eldöntő verseny. Mindig is 
tudtam,hogy nagy vagyok,de,hogy ennyire…soha nem gondoltam volna. Lelépünk a 
pályáról. Gyorsan az időmérőre pillantok. Kiváló időt futottam. Bemegyünk a 
bokszomba és ott gazdim alaposan lecsutakol. Miután még jobban ragyogok, mint 
eddig a lányka rohan,hogy átöltözzön,hisz ő lesz Büszke zsokéja. A pókok már az 
ablakban ülnek,még a mogorva Toby is örvendezik. És végre egyszer meglátom 
rajta,hogy nem néz le. És akármilyen hihetetlen még beszél is hozzám. 
-Hihetetlen volt! Nem hittem volna,hogy sikerül. – 
rámosolygok és folytatja. – Apa azt mondta megnyered,de én kételkedtem benned. – 
Lenéz a földre és úgy motyogja – Nem akartam veled ilyen modortalanul viselkedni. 
Bocsánat. - szeretem zavarba hozni barátomat így megoldom egy vállrándítással,mintha 
mit sem érne a dolog,pedig eléggé bántott. 
-Nincs harag,szerintem kezdjük tisztalappal. – ajánlom 
fel. 
-Mint két jó barát – vigyorog az apróság. 
-Mint két „örök” jó barát – javítom ki 
mosolyogva. Mindhárman összenézünk és felnevetünk. Büszke már a rajtgépnél van. 
Innen szinte az egész pályát látni. Végre beálltak a lovak és ekkor kicsapódnak 
a kapuk. Barátom előrevág már az elején és az élen galoppozik. 
-És megindult a verseny,hölgyeim és uraim 
Büszke,ahogy vártuk az élen. Második Lord…- elakad a lélegzetem a „Lord szó 
hallatán. Ő az a ló aki megölte Meteort. Hogy került ide? Csak morgok 
magamban,míg a verseny közben megy. 
-Hihetetlen kedves nézőink Büszke lemarad és 
helyére Lord lép. A csoda ló beszorul három ellenfél mögé és ezzel akár a 
versenyt is fújhatja. Vajon mi lesz a vége? – én ezt nézni sem bírom. Büszke egyre 
jobban marad le. De vajon mi a baja? 
-Megindult a hajrá és Lord már legalább öt 
hosszal vezet. Nem ezt vártuk volna Büszkétől,szemmel láthatón nincs ma jó 
napja! – A bemondó hangján elkeseredés érződik. Mit csinálsz Büszke? Menj, már 
nyerd meg! Taminak próbálok üzenni. „Miért nem mentek. Rajta induljatok. Mire 
vársz a sült galamb nem fog a szádba repülni!”közlöm vele felháborodottan. Ekkor, 
mint aki parancsot teljesít, megindulnak.  Ekkor látom csak arra várnak,hogy megnyíljon 
előttük a lovak közötti út. Úgy száguldanak ki a résen, mint a bomba. „Túl 
gyorsan jöttek a többiek nem bírtuk volna a végéig. Megvártuk, míg kicsit 
kifáradnak.”Üzeni a lány. 
-Megindult Büszke és úgy megy a pályán, mint akit 
kergetnek- A bemondó hangján izgalom érződik. Most elhúz Büszke Lord mellett és 
vezet,de még nem fárad. Mint a szél suhan a pályán. És beér öt lóhossz 
előnnyel. 
-Sikerült- Ujjongunk együtt a pókokkal. Mikor visszaérnek, 
a többiek sietünk az eredményhirdetésre. Ismét a kancákkal együtt állunk fel. 
Büszke megkapta élete legnagyobb szalagját és serlegét. Szikra különdíjat 
kapott. Csoda második és én pedig az első. Hazafelé a ló szállítóban baráti beszélgetések 
folynak. Tami azt mondta valami nagy meglepi vár majd minket. De mi? Leparkol a 
kocsi először Büszkét,majd engem vezetnek le. Mikor leérek tátva marad a szám. 
Három ló áll előttem,őket már ismerem. Zseni,Szép fiú és a mamám. Alig kapok 
levegőt. 
-Nos,Darius azt gondoltam szívesen találkoznál 
régi barátaiddal és az anyukáddal!- Mosolyogja kisgazdám. „Köszönöm”motyogom és 
hozzábújok. 
-De,ez még semmi!- Leveszi a lovak kötőfékét és a 
közeli legelőhöz kísér minket. Csak mi Anya,Csoda,Szikra,Büszke,Szép fiú,Zseni, 
Tami (Meteor),Csíkos,Toby és én,együtt a határtalan pusztán minden álmot 
leigáz. Gazdim a hátamra pattan és sörényembe markol. Tudom, mit szeretne. Ügetésre 
válltok és végül vágtára. A többi barátom az oldalamon a pókok a fülemben és 
így együtt, mint a tomboló vihar vágtatunk szélsebesen. Létezik ennél szebb befejezés? 

  

Darius naplója®
2010.08.18-2010.10.05.

8812941975341686576460.jpg

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.